Csalódtak a biztosítókban a gazdák

<p>Az április végi fagyok óriási károkat okoztak a szlovákiai gyümölcsösökben. A biztosítók segítségét ennek ellenére nem sok gazda veszi igénybe. Többen közülük már korábban csalódtak a szolgáltatásaikban, ezért nem is kötöttek termésbiztosítást.</p>

Az alma, az őszibarack, a körte, a cseresznye mind-mind teljesen tönkrement az április végi fagyoktól a Galántai járásban található Alsószeli részeként jegyzett körtvélyesi szövetkezet 43 hektáros gyümölcsösében.

Trükköző biztosítók

A körtvélyesi szövetkezetnek nincsenek jó tapasztalatai a biztosítókkal, így a gyümölcsöst egyáltalán nem biztosították be az idei évre. „Néhány évvel ezelőtt a cseresznye nagyjából 30 százaléka károsodott, s akkor azt a választ kaptuk a biztosítótól, hogy állítólag nem volt megfelelő a gyümölcsösben a beporzás. S ezzel lényegében el is intézték a dolgot. Ezt a választ természetesen nehezen tudtuk megemészteni. Azóta nem fordulunk bizalommal a biztosítókhoz” – mondta lapunknak Iveta Dobrá, a szövetkezet gyümölcstermesztési részlegének a vezetője.

Elmarad a betakarítás

A körtvélyesi gyümölcsösökben az áprilisi fagyos éjszakákon 7–8 ember dolgozott, próbálta menteni a menthetőt, azonban nem jártak sikerrel. „Nálunk nem zavarta az embereket a füst, hallottam azonban, hogy Pozsony környékén a lakosok ingerülten reagáltak a füstöléses védekezésre. Jégverés ellen volt biztosításunk, a fagyok ellen azonban nem. Kegyetlen a helyzet, sírtam is, amikor láttam az elfagyott gyümölcsöst. Nem nyolcvan vagy kilencven, száz százalékos a veszteségünk. Haza kellett küldenem néhány alkalmazottat, párat pedig az állattenyésztésben alkalmazunk, mert a gyümölcsösben nincs szükség annyi dolgozóra” – mondta lehangolva a körtvélyesi szövetkezet gyümölcstermesztési részlegének a vezetője. A kártevők ellen folytatni kell a növényvédelmet, azonban csak alapvédelemről van szó, termést egyáltalán nem takarítanak be idén a Galántához közeli mezőgazdasági üzemben. Az elmúlt évben a nagy szárazságok voltak negatív hatással a gazdaságban, például az almatermésben a korábbi évhez viszonyítva mintegy 20 százalékos kiesést voltak kénytelenek elkönyvelni. A körtvélyesiek csaknem 23,5 hektáron termesztenek almát, mintegy 8,6 hektáron őszibarackot, öt hektáron pedig cseresznyét.

Kevesebb szőlő lesz

A hatályos kormányrendelet szerint a szőlőtermesztésben a termésbiztosítási támogatást azok a természetes és jogi személyek igényelhetik, akik Szlovákia területén folytatnak agrárvállalkozást és szőlészetekkel rendelkeznek. Korpás András kürti szőlőtermesztő és borgazda lapunknak elmondta, hogy az utóbbi 40–50 év legkeményebb tavaszi fagyhulláma április utolsó hetében a szőlőben is hatalmas károkat okozott. „Van, ahol 10–15%-os a terméskiesés, akad azonban olyan hely is, ahol teljesen tönkrement a szőlő. Nálam úgy 30 százalékos a fagykár, míg a kürti szövetkezetben 15 százalékra becsülik” – mondta Korpás.

Kínos meglepetés

A termésbiztosítással kapcsolatban Korpás megjegyezte, hogy a magángazdák szőlői nincsenek biztosítva. Az április végén keletkezett károkon természetesen az elkövetkező időszakban végzett hatékonyabb növényvédelemmel megpróbálnak enyhíteni. „A termés alakulása továbbra is jelentős mértékben függ az időjárási tényezőktől. Az viszont tény, hogy a múlt század hetvenes éveitől ilyen erősségű fagyok ezen a vidéken nem voltak. Ezért sem folyamodtak a magántermelők a biztosításhoz” – vallja Korpás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?