Bush: a pénzügyi válság leküzdéséhez még időre lesz szükség

Washington |

<p>George Bush amerikai elnök szerint a pénzügyi válság leküzdéséhez még időre lesz szükség, de ez sikerülni fog, s ezzel a gazdasági fellendülés új korszaka kezdődik majd el. Bush mindezt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén mondta szombaton Limában.</p>

A 21 országot tömörítő APEC aznap kezdődött kétnapos csúcsértekezlete a tisztségéből jövő januárban távozó amerikai elnök utolsó tervezett külföldi útja.

Bush a beszédben leszögezte: határozottan törekszik arra, hogy az elnökségéből még hátralévő két hónapban sikerüljön eljutni egy olyan megállapodáshoz, amely megnyitja az utat a Kereskedelmi Világszervezet keretében már évek óta folyó, a kereskedelem liberalizálásáról szóló tárgyalások (az úgynevezett dohai forduló) sikeres lezárásához.

Egyben kérte az APEC-országok vezetőit, hogy álljanak ki a szabadpiac, a szabadkereskedelem mellett, ezzel is segítve a gazdasági növekedést. A felhívással a többiek is egyetértettek: Ri Mjong Bak dél-koreai államfő például úgy fogalmazott, hogy a protekcionizmusnak pusztító hatása lenne.

Az APEC országai (köztük az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Oroszország, Japán és Ausztrália) a világ népességének 41 százalékát és a Földön előállított hazai össztermék, a GDP 61 százalékát adják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?