Bizonytalan az energiaár jövőbeni alakulása

Pozsony |

<p>Nehéz megjósolni, hogy az elkövetkező időszakban miképpen alakulnak a gázárak, hiszen az előrejelzéseikben a gázszolgáltatók is rendkívül óvatosan fogalmaznak.</p>

Szlovákiában az emberek többsége ugyan még jól emlékszik a rendkívül erős februári fagyokra, nagy általánosságban azonban elmondható, hogy az északi féltekén az egyik legenyhébb telet éltük át, aminek köszönhetően a gáz világpiaci ára is csökkent. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a gázkínálat az elmúlt időszakban tovább nőtt, az árak újabb csökkenésére számíthatnánk. A gázárak viszont a kőolaj világpiaci árára kötődnek, miközben ez utóbbi az egyre kiélezettebb iráni helyzet miatt megugorhat. Ha erre sor kerülne, a gáz ára is nőhetne. Ellenkező esetben, vagyis ha az iráni helyzet pozitív fordulatot venne, és a kőolajpiac megnyugodna, akkor a fent jelzett tényezőknek köszönhetően a gáz is olcsóbb lehetne. Az alternatív gázszolgáltatók közül manapság csak a Magna EA jelezte, hogy a lakossági gáz árának a növekedésére számít. „Várakozásaink szerint az árak az idei év második felében minimum 5 százalékkal nőhetnek” – nyilatkozta Rastislav Borovský, a Magna EA ügyfélkapcsolati osztályának a vezetője. (mi, SITA, Hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?