Bizonytalan az agrárium jövője

Brüsszel |

<p>A nemzetközi gazdasági válság rövid távú kedvezőtlen hatásai ellenére középtávon viszonylag pozitívak az Európai Unió kilátásai a mezőgazdaság területén - állapította meg az Európai Bizottság a 2015-ig várható fejleményekről készített tanulmányában.</p>

Az ágazatban a kiemelkedően jónak tartott 2007-hez képest például 2015-re uniós szinten 7,5 százalékkal nő a reáljövedelem, sőt a legutóbb csatlakozott 12 országban 49,8 százalékkal - jósolja a Brüsszelben kedden közzétett jelentés.

Az uniós végrehajtó testület ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet, a piaci fejlemények, a technológiai fejlődés, valamint a jövendő éghajlati feltételek nehezen jósolható változásai miatt az előrejelzést számos bizonytalansági tényező nehezíti.

A jelentés szerint a mezőgazdaság ugyan általában ellenállóbb a gazdasági válsággal szemben más ágazatoknál, de a jelenlegi krízisnek rövid távon minden bizonnyal jelentős hatásai lesznek a kereslet változására és a bevételek alakulására is. A csökkenő vásárlóerő miatt idén - és talán még tovább is - egyes ágazatokban (például a hús- vagy a tejágazatban) a kereslet visszaesése várható, másutt viszont ezzel párhuzamosan növekedésre kell számítani.

A pénzügyi előrejelzések nyomán az agrárjelentés idén még 1,8 százalékos gazdasági visszaeséssel számol, de jövőre már 0,5 százalékos emelkedésre számít uniós szinten.

Az egyes szektorokat vizsgálva Brüsszel azt állapította meg, hogy a gabonaágazatban rövid távon korlátozott keresletemelkedés várható, de középtávon viszonylag kiegyensúlyozott piaci viszonyok jöhetnek létre a jelenlegi (megreformált) uniós agrárpolitika folytatása mellett. A húspiacon a kereslet már tavaly is csökkent, s idén várhatóan tovább esik, később azonban elsősorban a baromfi- és a sertéspiacon növekedés várható, amely 2015-re összességében eléri a 2,1 százalékot a vizsgált időszak elejéhez képest. A tejtermékeknél szintén fokozatos magához térés követi majd a rövid távú keresletcsökkentést - vélte a brüsszeli bizottság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?