Biobenzin: többet árt, mint használ?

Párizs/Pozsony.

Párizs/Pozsony. Több kritika is érte már az egyre inkább terjedő bioetanol lázat, mely Szlovákiában is igen intenzíven érezteti hatását, most azonban a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD szervezet személyében egy igazán komoly világgazdasági erő mondta ki: meg kell szüntetni az ágazat állami támogatását, mert az egyrészt az egekbe repíti az élelmiszerárakat, másrészt pedig környezetvédelmi hatásai sem olyan jók. Miközben sorra jelentik be a nagyobbnál nagyobb bioüzemanyag-gyártó beruházásokat, és a beruházók egyre több és több állami támogatás igénylését szorgalmazzák, addig az OECD legfrissebb jelentése szerint több kárt, mint hasznot okozhat a bioüzemanyagok erőltetett terjesztése.

A bioüzemanyagok terjesztése mellett érvelők – a Világgazdaság lap szerint – alapvetően azt hangsúlyozzák, hogy a technológia biztonságosabbá teszi az üzemanyag-ellátást, csökkenti a károsanyag-kibocsátást, növeli az agrárszektor bevételeit. Bár az OECD is elismeri, hogy a bioüzemanyagok 2050-re a világ fogyasztásának 11%-át fedezhetnék, a jelenlegi őrült ütemű terjeszkedést elhibázottnak tartja. Például a túlzott termőföld igény miatt a technológia Szlovákiában is jelentős mértékben növeli az élelmiszerárakat. Másrészt a bioüzemanyagok maximális elterjedése is csak 3%-kal csökkentené a világ széndioxid kibocsátását, ami igen csekély mérték. Harmadrészt a szubvenciók többsége nem tesz különbséget a különböző bioüzemanyagok között azok ökológiai mérlege szerint, így olyanokat is támogatnak, melyek nem tekinthetők egyértelműen jobbnak a kőolajnál.

Az OECD a jelenleg alkalmazott támogatások eltörlését javasolja és helyettük a maiaknál környezetkímélőbb bioüzemanyagok kifejlesztését szorgalmazza. Az EU célkitűzése az, hogy 2020-ig minden tagállamban a teljes üzemanyag fogyasztás 10%-át bioetanolból kell fedezni. Jelenleg az arány 1,8%-ra tehető és közbenső célként 2010-re 5,75%-ot kellene elérni. A bioüzemanyagok között alapvetően a cukornád, vagy kukorica felhasználásával készülő bioetanolt, valamint a repce- vagy napraforgó-olajból előállított biodízelt különböztethetjük meg. (pf, t, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?