BIO-POWER

Kedden 17 órakor nyílik Pozsonyban a Medium Galériában az a kiállítás, melynek témája a test és a hatalom viszonya. „A hatalom mindenütt jelen van – írja Michel Foucault A szexualitás története című munkája első kötetében –, de ez nem jeleni azt, hogy mindent körülölel, inkább azt, hogy mindenhonnan kiindul.

Kedden 17 órakor nyílik Pozsonyban a Medium Galériában az a kiállítás, melynek témája a test és a hatalom viszonya. „A hatalom mindenütt jelen van – írja Michel Foucault A szexualitás története című munkája első kötetében –, de ez nem jeleni azt, hogy mindent körülölel, inkább azt, hogy mindenhonnan kiindul.! Ugyanebben a munkájában találkozhatunk a „biohatalom” meghatározásával, ami „különböző jellegű, számos technika explóziója, amelynek biztosítani kell a test leigázását és a populáció ellenőrzését”. A biohatalom tehát mint egy hatalmas folyó, szétárad a társadalomban. A test a „biohatalom” által szocializált, de nem válik szociális (még kevésbé biológiai) ténnyé. Ugyanis arra, hogy a hatalom mindenütt jelen van, a test (az egyéné és a társadalomé egyaránt) ellenállással reagál. A hatalom és az ellenállás összefonódnak, és kölcsönösen formálják egymást. A kiállítást Foucault könyve ihlette, az alkotók abból merítettek ihletet, legyen szó a női test hiszterizálásáról vagy a perverz élvezetekről, de érinti a test medializálásának, komodifikációjának, valamint a rasszizmus és a sexizmus kérdéseit. A kiállítás résztvevői nem kevésbé fontosnak tartják a testiség témáját művészi megjelenítésben, legyen szó a kurátor testének megjelenítéséről vagy bizonyos, a testtel kapcsolatos sztereotípiák bírálatáról. Ezeket a témaköröket mutatják be cseh (Ondřej Brody, Jana Štěpánová), lengyel (Anna Baumgart, Kamil Kuskowski) szlovák (Eva Filová, Viktor Frešo, Lukáš Haruštiak, Lucia Tkáčová, Anetta Mona Chisa) és magyar (Moyzes Tamara, Lakner Antal, Szöllősi Géza) képzőművészek, különféle műfajokban a festett képtől az installáción át a fotóig és a videóig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?