Bércsökkentéssel kerülné el a mentőövet Szlovénia

Ljubljana |

<p>Szlovéniában a kormány és a szakszervezetek előzetes megállapodást kötöttek a közszféra dolgozóinak 4,8 százalékos bércsökkentéséről, ez része azoknak a rendkívüli intézkedéseknek, amelyek révén várhatóan sikerül elkerülni, hogy nemzetközi mentőövet kelljen kérnie az országnak.</p>

Illetékesek keddi közlése szerint a bércsökkentéssel az idén 108,6 millió eurót, jövőre további 182,6 millió eurót sikerül megtakarítania a jelentős államháztartási hiánnyal küszködő Szlovéniának, amely egyesek szerint könnyen a hatodik euróövezeti ország lehet, amely kénytelen mentőcsomagért folyamodni.

    A keddi megállapodást hivatalosan még jóvá kell hagynia a kormánynak, a parlamentnek és a vezető szakszervezeteknek a tervezett, július elsejei bevezetés előtt.     A szlovén kormány május 9-én állami vállalatok privatizációját, adóemelést és megszorító intézkedéseket is tartalmazó akciótervet fogadott el annak elkerülésére, hogy az ország uniós mentőcsomagért folyamodjon. Az akcióterv 15 állami vállalat privatizálását irányozza elő. A listán egyebek között az ország második legnagyobb bankja, az NKBM, az Adria Airways légitársaság, a ljubljanai repülőtér, a Slovenian Telekom, valamint a Zito élelmiszeripari vállalat szerepel.     A program az áfa 2 százalékpontos megemelését 22 százalékra júliusra hozza előre 2014 januárjáról, a vagyonadó bevezetését pedig az eredetileg tervezett 2015-ről 2014 januárjára. A kormány az áfa megemelésétől évi 250 millió euró többletbevételre számít.      Uros Cufer pénzügyminiszter a kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedésektől együttesen egymilliárd eurós megtakarítást vár. Alenka Bratusek miniszterelnök tájékoztatása szerint az ország GDP-arányos államháztartási hiánya az idén eléri a 7,8 százalékot, de az akciótervvel jövőre már 3,3 százalékra csökken.     A kétmillió lakosú Szlovénia gazdasága 2011 óta van recesszióban. A Moody's hitelminősítő két hete vágta vissza két fokozattal az ország szuverén besorolását a befektetésre nem ajánlott kategóriába. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?