Behajtja a régi adósságokat a Szociális Biztosító

Pozsony |

<p>Évekkel ezelőtti tartozásaik megfizetésére felszólító levelet kaphatnak többen a Szociális Biztosítótól. A Markíza Televízió információi szerint már több személynek kézbesítettek ilyen jellegű felszólítást, köztük olyanoknak, akiknek sejtelmük sem volt róla, hogy elmaradásiak lennének a biztosítóval szemben.</p>

Arra a kérdésre, miért csak most küld ki a biztosító például egy nyolc évvel ezelőtti tartozás megfizetésére szóló felszólítást, Peter Višváder, az intézmény szóvivője a televíziónak elmondta: 2004-ben vette át Szociális Biztosító az akkor megszűnt Nemzeti Munkahivatal kinnlevőségeit, időbe tellett, amíg ezeket feldolgozta, s a törvény értelmében ezeket most behajtja. Višváder szerint tehát szó sincs arról, hogy megemelték volna a járulékokat, s emiatt kell az ügyfélnek fizetnie.

A szóvivő szerint előfordulhat, hogy olyanok is kapnak felszólítást, akik a tartozásukról már rég elfeledkeztek, vagy nem is tudnak róla. Kifejtette: „az, hogy valakinek, mint magánszemélynek nincs elmaradása, nem jelenti azt, hogy nem lehet adóssága mint egyéni vállalkozónak vagy munkáltatónak. ” A szóvivő szerint az ügyfélnek érdemes igazolást kérnie a biztosítótól, hogy nincs tartozása. A Szociális Biztosító honlapján (www.socpoist.sk) egyébként megtalálható az adósok listája, névvel, címmel és az elmaradás összegével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?