Bármilyen igénynek megfelelnek

Kassa. A Hutný Projekt nevű ipari tervezővállalat három évvel ezelőtt még optimista légkörben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, ám az 1999-es év már kritikusnak volt mondható, mivel egyik első számú megrendelőjük, a kassai vasmű keveset foglalkoztatta őket, bevételeik jelentősen csökkentek.

Kassa. A Hutný Projekt nevű ipari tervezővállalat három évvel ezelőtt még optimista légkörben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, ám az 1999-es év már kritikusnak volt mondható, mivel egyik első számú megrendelőjük, a kassai vasmű keveset foglalkoztatta őket, bevételeik jelentősen csökkentek. Tavaly azonban ismét helyreállt az egyensúly, ők tervezhették az amerikai Molex cég kenyheci szerelőcsarnokát, valamint több más külföldi érdekeltségű zöldmezős beruházást, így az évet nyereséggel zárták. Bár az idei nyereség kisebb lesz a tavalyinál, a vállalat vezetése reménykedik az újabb külföldi befektetők felbukkanásában, mivel jelenleg 90 százalékban külföldi megrendelőik vannak. Ezek többsége Nyugat-Szlovákiában fektet be, ezért a Hutný Projekt tavaly Pozsonyban is nyitott fiókirodát. Štefan Šulek igazgató szerint a befektetőket csak komplex szolgáltatásokkal, és a leendő ipari parkok infrastruktúrájának megteremtésével lehet Kelet-Szlovákiába csalogatni. A potenciális befektetők igyekeznek minél kevesebbet költeni nálunk, adókedvezményt, olcsó telkeket és kész infrastruktúrát várnak el. A tervezővállalatot annak idején a kassai vasmű „kiszolgálására” hozták létre, ők tervezték a szerelőcsarnokokat, a gépsorokat és az olvasztókat, így szinte bármilyen igényt ki tudnak elégíteni, versenyképes árakon. A legújabb számítógépes programok bevezetése a teljesítményt a tíz évvel ezelőttinek triplájára növelte, az alkalmazottak létszámát pedig tíz év alatt háromszázról nyolcvanötre csökkentették.

A vállalat igazgatója tegnap vette át az ISO 9001 minőségi bizonylatot, amelyet első ízben érdemelt ki kelet-szlovákiai székhelyű ipari tervezővállalat. A minősítést végző belgiumi SGS cég képviselője elmondta, mostanában egyre több vállalat igyekszik megszerezni a nemzetközi piacokra is belépőként szolgáló dokumentumot, ám a követelmények magasak. Szlovákiában jelenleg 700 vállalatnak van ilyen minősítése. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?