Az OMV új kőolajlelőhelyet fedezett fel a Fekete-tenger alatt

Bukarest |

<p>Új kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Fekete-tenger alatt kis mélységben, amelynek kitermelését 3-4 éven belül&nbsp;&nbsp;meg lehet kezdeni, mintegy 100 millió euró beruházással - jelentette be szerdán a román OMV-Petrom, az osztrák OMV csoport leányvállalata.</p>

A Mediafax hírügynökség által ismertetett bejelentés szerint a próbafúrások során az (ókori görög kikötőjéről ismert) Istria térségében, a parttól 60 kilométernyire, 2,1 kilométeres mélységben találtak olajat. A tenger mélysége a térségben 50 méter körüli.

Az OMV-Petrom szerint jó esély van arra, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatában további kőolajlelőhelyeket fedezzenek fel. A cég termelésének 18 százalékát teszik ki a tenger alól felszínre hozott szénhidrogének.

Az új lelőhelyről - az első becslések szerint - szondánként 1500-2000 hordó olajat lehet majd kitermelni. Az OMV Petrom 2013-ban 78 ezer hordó olajat termelt ki naponta Romániában. Két éve az OMV Petrom az ExxonMobillal közösen végzett próbafúrások során jelentős földgáztartalékot is felfedezett a Fekete-tengeren. Később erről azt közölték: Románia jelenlegi fogyasztásának csaknem felére elegendő földgázt lehet kitermelni a Fekete-tenger talapzatában felfedezett  mélytengeri lelőhelyről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?