Az MKP a vállalkozók pártján áll

Pozsony. Egyes független elemzések szerint az MKP 2002 októbere óta a parlamenti pártok közül a leginkább példamutatóan támogatta a kedvező hatású gazdasági törvények elfogadását. A párt hatékonyan képviseli a hazai vállalkozók érdekeit is.

Mikuláš Dzurinda kormányfő a napokban a pozsonyi Volkswagen autógyárba látogatott. A kormánypártok és a vállalkozók közötti együttműködés napjainkban viszonylag gördülékenynek mondható. TASR-felvételAz INEKO független pozsonyi gazdaságkutató intézet összeállította a parlamenti képviselők sorrendjét aszerint, hogy 2002 október óta milyen mértékben támogatták a jónak ítélt gazdasági törvények elfogadását. A mércét azok az elemzések jelentették, amelyeket az intézet negyedévente készít ötven ismert gazdasági szakember és újságíró véleménye alapján a társadalom számára leghasznosabbnak ítélt gazdasági intézkedésekről. Az ezekben szereplő 64 törvény listáját vetették össze a parlamenti szavazási statisztikával. A pártok, illetve a képviselők listáját természetesen a kormánykoalíció vezeti, de az is tény, hogy a független szakértők által kijelölt lista alapján megszerezhető 300 pontot senki sem közelítette meg. A pártok közül az első helyen az SDKÚ végzett 64,73 ponttal, de csak néhány tizeddel maradt el ettől az MKP 63,23 ponttal. A harmadik helyen a KDH végzett 62,66 ponttal, míg a kormánypártok sorát az ANO zárja 59,35 ponttal. Érdekes, hogy a vitáik ellenére az összes kormánypárt teljesítménye javuló tendenciát mutat, az MKP-t pedig különösen javulónak ítélték. A képviselők listáján az első három helyen ma már független honatya végzett, Ivan Šimko 70,86, Robert Nemcsics 68,51, Branislav Opaterný pedig 68,38 pontot „szavazott össze”. Az MKP legjobbnak bizonyult képviselői, Bárdos Gyula, Dolník Erzsébet, Hamerlik Richárd és Ladányi Lajos 65,56 ponttal holtversenyben a 12.-15. helyen végeztek. A magyar képviselők közül ebből az értékelésből legrosszabbul Gál Gábor (61,01 pont, 65. hely), Duka Zólyomi Árpád (57,81 pont, 71. hely) és Duray Miklós (56,80 pont, 74. hely) végzett. A koalíciós képviselők közül utánuk már csak Ján Fígeľ (KDH), Pavol Hrušovský (KDH), Beáta Brestenská (ANO) és az ANO-t időközben elhagyó Anton Danko végzett. Ezt követően már csak ellenzéki képviselők szerepelnek a listán, érdekesség, hogy az 5,07 pontjával 148. helyen végzett Jozef Ševc kommunista pártvezért követően az utolsó két helyen a HZDS egykori magas rangú gazdasági vezetői, Sergej Kozlík volt pénzügyminiszter és Milan Rehák, a Nemzeti Vagyonalap volt igazgatótanácsi elnöke végeztek.

Az INEKO felmérése mellett a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) is értékelte a hazai parlamenti pártok ténykedését. Listájukat a Magyar Koalíció Pártja vezeti, amely szerintük az esetek 77,57 százalékában szavazott a törvényhozásban a vállalkozók elképzelései szerint. Ettől csak kis mértékben tér el az ANO, amely az esetek 77,47 százalékában tett eleget a vállalkozók elvárásainak, míg az SDKÚ 76,33 százalékos, a KDH pedig 75,05 százalékos eredményt ért el. A jelenlegi kormánykoalíció pártjai eszerint az esetek többségében a vállalkozók érdekeit képviselik. Korántsem mondható el ez azonban az ellenzékről. A SMER csak minden harmadik törvény esetében veszi figyelembe a vállalkozók érdekeit, a HZDS esetében pedig a teljesítés csak 21 százalékos, a kommunistáknál pedig alig haladja meg a 20 százalékot. (tuba, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?