Az időjárás és a rossz hangulat miatt kevesebb sör fogy

Brüsszel |

<p>A fogyasztó hangulat romlása és a rossz időjárás rányomta a bélyegét a világ nagy söripari csoportjainak az eredményeire.</p>

Legutóbb a Heinekenről derült ki, hogy adózás utáni és üzemi eredménye is a vártnál rosszabb lett az első félévben, elsősorban az európai és amerikai eladások voltak nyomottak, és a második félévben sem számít a helyzet javulására a cég.

A világ harmadik, Európa elsőszámú söripari vállalata 694 millió euró adózott eredményre tett szert január-június között, ez 5,7 százalékkal több ugyan az egy évvel korábbinál, de elmarad az elemzők 746 millió eurós várakozásától. Az üzemi eredmény 3,9 százalékkal 1,26 milliárd euróra emelkedett, míg az elemzők 1,32 milliárdot vártak.

A napokban profitfigyelmeztetést adott ki a svéd Carlsberg is: a világ negyedik legnagyobb söripari vállalata az idén 5-10 százalék között várja adózott eredményének a növekedését a korábban prognosztizált 20 százalék helyett. Nála főként az oroszországi fogyasztással van gond, mivel a jövedéki adó emelése miatt 30 százalékkal drágult a sör az elmúlt másfél évben, és ez visszavetette a fogyasztást.

A világ elsőszámú sörgyártója, a belga InBev is kihívásokkal teli második félévre számít, főként az Egyesült Államokban. Mindamellett a második negyedévben még a várakozásoknak megfelelő profitra tett szert a Budweiser és a Stella Artois gyártója: adózott eredménye 1,15 milliárd dollárról 1,45 milliárdra, bevétele 9,17 milliárd dollárról 9,52 milliárd dollárra nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?