Az alacsony kamatok miatt bátrabban kockáztatunk

Pozsony |

<p>A rendkívül alacsony banki kamatok befektetési szokásaik megváltoztatására kényszerítik a lakosságot. Korábban a szlovákiai háztartások az Európai Unió legkonzervatívabb befektetőinek számítottak, a legújabb felmérések szerint azonban manapság ez már nem igaz: a hozam fontosabb a biztonságnál.</p>

„Három évvel ezelőtt a lakossági befektetők többsége még a befektetés biztonságát és az adott pénzintézet szavahihetőségét tekintette a legfontosabb kritériumnak a befektetés kiválasztásánál. Mára azonban változott a helyzet, a legfontosabb feltételnek a lehető legnagyobb hozam számít, emellett pedig az is fontos, hogy a pénzhez bármikor hozzájuthassanak” – nyilatkozta Mária Horváthová, a ČSOB bank kiemelt banki szolgáltatásokkal foglalkozó osztályának a vezetője. A ČSOB legújabb felmérése, amelyet a befektetési alapok mai világnapja alkalmából tett közzé, azonban több meglepetéssel is szolgál. Mindeddig tényként kezelték, hogy a nagyobb hozamot biztosító, ám kockázatosabbnak számító befektetési alapokba a legtöbb pénzt a Pozsony megyében élők, a fiatalabb generációk és a tehetősebb családok fektetik. „Ma már ez sem igaz” – nyilatkozta Dana Škublová, a KBC Asset Management szlovákiai fiókjának az igazgatója. Szerinte a befektetési alapok legtöbb ügyfele ugyan valóban Pozsony megyéből származik, a befektetett összeg nagyságát tekintve azonban már nem Pozsony vezet. A befektetett összeg nagysága szempontjából Besztercebánya és Nagyszombat megye van az első helyen. Ezekben a megyékben a bankban elhelyezett összeg 16 százaléka vándorol a befektetési alapokba.

Škublová szerint az sem igaz, hogy a fiatalok több kockázatot vállalnának, mint az idősebb generációk. A ČSOB felmérése szerint ugyanis a befektetési alapokat az 55 évnél idősebbek választják a leggyakrabban. Ebben a korcsoportban a befektetések csaknem negyede irányul az alapokba, míg a 25 évnél fiatalabbak esetében ez alig 3 százalék. „Mindez érthető, hiszen az idősebb generációhoz tartozóknak már nincsenek olyan pénzügyi gondjaik, mint a fiataloknak, akiknek a legnagyobb problémájuk a lakáshoz jutás és a gyerekek felnevelésével kapcsolatos kiadások. Az idősebbek így hosszabb távra is leköthetik a pénzüket” – tette hozzá Horváthová. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?