Adóbevételi rekord Németországban

Berlin |

<p>Németországban minden korábbinál több adót fizettek be tavaly: a pénzügyminisztérium pénteki közleménye szerint a helyi adók nélkül összesen 570,2 milliárd euró adóbevétel keletkezett 2013-ban, ami 3,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.</p>

A rekord mértékű foglalkoztatottság hatására elsősorban a személyi jövedelemadóból származó bevétel emelkedett, 6,2 százalékkal 158,2 milliárd euróra.     A kedvező munkaerőpiaci helyzet révén a lakossági fogyasztás is bővült, így a forgalmi adóból származó bevétel 1,1 százalékkal 196,9 milliárd euróra emelkedett 2013-ban.    Az életmód változására utal, hogy jelentősen csökkent az élvezeti cikkek forgalmából származó adóbevétel, a dohánytermékek jövedelmi adójából például 3,2 százalékkal, a kávé jövedéki adójából 3,1 százalékkal kevesebb bevétel keletkezett, mint 2012-ben.     A minisztérium szerint a konjunktúra 2014-ben is kitart. Az előrejelzés szerint a világgazdasági környezet stabilizálódik, és a lakossági fogyasztás a gazdasági növekedés egyik motorja lehet.    Tavaly a német hazai össztermék 0,4 százalékkal növekedett. Az idén a kormány, a Bundesbank és az Európai Bizottság szerint 1,7 százalékkal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint 1,4 százalékkal növekedhet a német gazdaság. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?