A vállalkozói környezet határozott javítására van szükség

vállalkozás
Pozsony |

Ha Szlovákia látható javulást akar elérni a vállalkozói környezet nemzetközi értékelésében, akkor komoly változtatásokra lesz szükség. Ezt a Gazdasági Minisztérium (MH) állapította meg a vállalkozói környezet helyzetéről szóló jelentésében, amelyről szerdán fog tárgyalni a kormány. 
 

Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter arról tájékoztatta a kormánykoalíció tagjait, hogy nemzetközi összehasonlításban Szlovákia megítélése enyhén visszaesett a Doing Business nevű ranglistán - az ország a 33. helyről a 39-re csúszott vissza. A Világgazdasági Fórum felmérésében ugyanakkor már másodszor léptünk előbbre: a 65. helyről az 59-re. Ha a GEM-felmérés eredményeit nézzük, akkor javulás tapasztalható például a szlovák vállalkozók finanszírozásában és képzésében, ugyanakkor enyhén rosszabbodtak az eredmények például a kormányzati politika területén. 
 

A 101. parlamenti ülésen több képviselői módosító javaslattal is fognak foglalkozni, amelyek már a második olvasatban lesznek. Ilyen például az a javaslat, amely a személyszállító drótkötélpályák technikai követelményeit foga részletezni. Továbbá a kormánynak jóvá kellene hagynia, hogy Szlovákia maximum 152 katonát küld Lettország területére a NATO-tagállamokkal való együttműködés keretén belül. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?