A sok eső ellenére jó évük volt a mezőgazdászoknak

Érsekújvár |

<p>Befejeződött az aratás az érsekújvári szövetkezetben. Bár az időjárás néhány terményben nagyobb károkat is okozott, összességében megfelelőnek mondható az idei termés.</p>

„Egy hónapig tartott az aratás, elégedettek lehetünk az gabonaterméssel” – nyugtázta Ladislav Moravčík, az érsekújvári Poľnohospodár Részvénytársaság vezérigazgatója, aki kedden adta át az aratási koszorút Gejza Pischinger polgármesternek a városházán.

A jelenleg 160 embert foglalkoztató társaság 1200 hektáron termeszt őszi búzát, az idei eredmények magukért beszélnek: a hektáronkénti hozam elérte a 6 tonnát. „A repce szedését július 6-án kezdtük meg, sajnos a munkálatokat négy-öt alkalommal is félbeszakították az esőzések. A kiadós csapadék azonban jót tett a kukoricának, napraforgónak és a cukorrépának. Ami a gabonát illeti, az eső után begyűjtött termés minősége már nem olyan jó, nehezebb lesz értékesíteni” – tette hozzá Moravčík. Repcét az érsekújvári szövetkezetben a korábbinál nagyobb területen, 450 hektáron vetettek és 3,4 tonna lett a hektáronkénti hozam, ami járási viszonylatban az egyik legjobb eredménynek számít. A rozs hektáronkénti hozama elérte az 5,5 tonnát. A gútai malom az egész rozstermést és a gabona egy részét is felvásárolta az érsekújvári termesztőktől. Sajnos a 150 hektáron vetett borsó egy részét idén elverte a jég.

Dušan Blaho főagronómus lapunknak elmondta, idén két héttel tovább tart a gyümölcsszedés, már megkezdték az őszi alma szüretelését. A termesztők elpanaszolták, komoly gondjaik vannak az idénymunkások létszámával. Bánkeszi és Érsekújvár környékén nem akadt tíz ember sem, aki elszegődött volna hozzájuk. „A szüret kezdetén húsz diák jelentkezett, később azonban Zsolnáról kellett hoznunk ötven idénymunkást” – tette hozzá Blaho. A vendégmunkások lelkesen szüretelnek, de elég igényesek: ingyen szállás, étkezés és a szállítás biztosítása mellett, 65 korona (2,15 €) órabért kérnek.

„Úgy gondoltuk, ha szép, egészséges gyümölcsöt termesztünk, nem lesznek gondjaink az értékesítéssel, de nem így van. Az üzletláncokkal nehéz egyezséget kötni, az első osztályú gyümölcsöt csak csomagolva, osztályozva hajlandók átvenni, és visszaküldik a maradékot. Némi szilvát és almát azonban sikerült ilyen módon is értékesíteni. Még szerencse, hogy a szövetkezet mellett van egy kis mintaboltunk” – árulta el lapunknak Ladislav Moravčík. (Száz Ildikó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?