A Párizsi Szerződéssel soros elnökségünk egyik fő célját teljesítettük

Pozsony |

<div style="color: rgb(34, 34, 34); font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">Hatalmas diplomáciai sikerként értékelte Robert Fico kormányfő a Párizsi Szerződés sikeres és gyors ratifikációját az Európai Unióban, amivel az EU-nak sikerült biztosítani a szerződés érvénybe lépését. Így az unió lett a klímaegyezmény motorja.</div><div>&nbsp;</div>

„Azért diplomáciai siker Szlovákia számára, mert egyes tagországok számára a ratifikáció nagy problémát jelentett” – hangsúlyozta a kormányfő a környezetvédelmi minisztérium sajtótájékoztatóján. Pozitívan értékelte, hogy Sólymos László miniszter Brüsszelben összehívta és vezette az EU környezetvédelmi miniszterek tanácsának meghatározó rendkívüli ülését. Ezzel kapcsolatban rámutatott, nem volt szükséges a többségi szavazásra, mert konszenzust ért el a tagországoknál. „Így sikerült teljesítenünk a szlovák soros elnökség egyik fő célját” –tette hozzá a miniszter.  A környezetvédelmi miniszter is megerősítette, hogy a Párizsi Szerződés ratifikációja uniós szinten nehezen született meg. „Különösen igényes tárgyalásokat folytattunk, kerestük a konszenzust a tagállamok között. Némely tagállamoknak az utolsó pillanatig volt kikötése. Sok energiát fektettünk bele“ – tette hozzá a miniszter. Figyelmeztetett arra is, hogy a ratifikáció csak a kezdet, a komoly kihívás lesz a novemberi COP 22 klímatalálkozó Marakesben. A Párizsi Szerződés szerződő feleinek ez az első hivatalos ülése, ahol a szerződés gyakorlati átültetése és az ellenőrzés részletei lesz a téma. A COP 22 résztvevői egyben a legnagyobb környezetszennyezők is: Kína, az Egyesült Államok, Brazília és India.   A Párizs Szerződés 2016 november 4-én lép hatályba, tehát a 30 nappal azután, hogy az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezményének aláírói közül legalább 55 olyan ország, amelyik az üvegházhatású gázok globális kibocsátási mennyiségének legalább 55%-áért felelősek, letétbe helyezte a ratifikációról szóló dokumentumokat.  A mai napig a 197 országból 75 ország ratifikálta. Az EU tagországai közül hét fejezte be az egyezmény ratifikálását: Szlovákián kívül Magyarország, Franciaország, Ausztria, Németország, Málta és Portugália.  A Párizsi Szerződést Franciaországban a tavalyi decemberi csúcstalálkozón fogadták el. A szlovák kormány szeptember 14-én, a rozsnyói kihelyezett kormányülésen a hagyta jóvá, amit a parlament szeptember 21-én fogadott el, ezt követően Andrej Kiska köztársasági elnök is aláírta. A ratifikációs folyamat október 5-én az ENSZ New York-i székházában ünnepélyes keretek között fejeződött be, amikor Sólymos László környezetvédelmi miniszter átadta a hivatalos dokumentumokat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?