A márciusi árvágta még az elemzőket is meglepte

Pozsony | Szlovákiában egyre szédületesebb ütemben nőnek az árak. A Statisztikai Hivatal által közzétett márciusi adatok meglepték az elemzőket is, akik szerint az infláció növekedése elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulásával magyarázható. Javulásra az elkövetkező hónapokban sem számíthatunk.
Molnár Iván

2019. április 16. 14:31

„A márciusi infláció bennünket is meglepett, nem számítottunk ilyen gyors árugrásra” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. A februári 2,3 után márciusban 2,7 százalékkal nőtt az átlagos árszint Szlovákiában az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.

„Az infláció megugrásához elsősorban az élelmiszerek, az üzemanyagok és a dohánytermékek drágulása járult hozzá”

– mondta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.
A legnagyobb drágulást az alkohol és a cigaretta esetében mérték, ezekhez 4,4 százalékkal drágábban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban. Több mint 4 százalékkal nőttek azonban a rezsiköltségek, és majd 4 százalékkal fizetünk többet a szállodai és éttermi szolgáltatásokért is. A lakosság az élelmiszerek drágulását érzi meg a leginkább. Ezek ára szintén több mint 3 százalékkal nőtt, többet fizetünk azonban az egészségügyi szolgáltatásokért,
a közlekedésért, a postai szolgáltatásokért és az üdülésért is. „A kőolaj világpiaci ára az elmúlt két hónapban tovább nőtt, amit a szlovákiai autósok is megéreztek. Márciusban 2,4 százalékkal drágultak az üzemanyagok a hazai töltőállomásokon” – nyilatkozta Koršňák.
Több élelmiszer februárhoz képest is látványos árugrást produkált. A gyümölcsök például több mint 4 százalékkal kerültek többe az elmúlt hónapban, mint februárban. A banán 10, a mandarin csaknem 7 százalékkal drágult. A zöldségek közül a paprika ára több mint 8, a burgonyáé csaknem 6 százalékkal nőtt, míg a paradicsomé csaknem az ötödével csökkent. A cigaretta esetében egy hónap alatt majd 2,5 százalékos drágulást mértek.

 

Nem számíthatunk az infláció enyhülésére az elkövetkező hónapokban sem.

 „A drágulás üteme az előttünk álló időszakban nagyjából a márciusban mérthez közeli szinten ingadozik majd. A nagy kérdés persze, hogy az üzletláncok hogyan reagálnak a tervezett különadó lefújására” – mondta Koršňák. Szerinte az idei év vége felé már érezhető lesz a gazdasági növekedés ütemének a várható csökkenése, jövőre így visszafogottabb, 2 százalék alatti drágulásban bízhatunk. „Idén azonban éves szinten még nagyjából 2,5 százalékos infláció várható” – mondta Muchová. (mi, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kassa

Folytatódik a kánikula, délen hőségriadót rendeltek el

Kassa

Kassán is beindult a strandszezon

čaputová vlhová

Megszüntette az államfővel szemben indított eljárást a parlamenti bizottság

koronavírus Ukrajna

Koronavírus - A fertőzöttek száma 179,1 millió, a halálos áldozatoké 3,88 millió a világon

Joachim Löw

EURO-2020 - Löw: az elmúlt három évben rengeteget fejlődtek a magyarok

sport a tévében

A magyarok és a szlovákok utolsó Eb-csoportmeccse a tévében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.