2007-es áron lehet lakást venni

Pozsony |

<p>2009 végén a 2007 derekának megfelelő árszinten lehetett lakást vagy házat vásárolni, tavaly az építőanyagok ára pedig átlagosan 8-10 százalékkal esett vissza 2008-hoz viszonyítva, azaz napjainkban a 2005-ös árszinten mozog – derül ki a Postabank és a TREND Analyses közös átfogó elemzéséből.</p>

„2009 utolsó negyedében országos szinten egy négyzetméternyi lakóingatlan átlagára 1297 eurót tett ki, ami a 2007 harmadik negyedévében mért árszintnek felel meg. Egybevetésül, 2008 második negyedévében, amikor a hazai ingatlanpiac csúcsra járt, a négyzetméterenkénti átlagár 1549 euróra rúgott. Másrészt a növekvő munkanélküliség és a lakosság félelme a fizetésképtelenségtől azt eredményezte, hogy sokkal óvatosabb lett az új hitelfelvételek terén, azaz a kedvezőbb árszint ellenére tavaly látványosan visszaesett a jelzáloghitelek folyósítása” – közölte Eva Sádovská, a Postabank elemzője. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 2008-hoz képest tavaly 60 százalékkal esett vissza az új jelzáloghitelek volumene, viszont a lakás-takarékpénztárak által folyósított, továbbá egyéb, a lakásfinanszírozást lehetővé tevő hitelek volumene mindössze 5,4 százalékkal zsugorodott. Igor Barát, a Postabank elnökségi tagja közölte, amíg a gazdaság nem tér magához, addig a lakásárak sem fognak emelkedni, ezért 2010 első felében az ingatlanárak további, igaz, már csak mérsékelt áresését prognosztizálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?