Gál: Bírókat érintő korrupció gyanúja esetén azonnal eljárást kell indítani

Gál Gábor
Pozsony |

Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter szerint a bűnüldöző szerveknek azonnal büntetőeljárást kellene indítaniuk a Marian Kočner vállalkozó és Monika Jankovská (Smer-SD) volt igazságügyi államtitkár közötti állítólagos üzenetváltás ügyében, amennyiben a szóban forgó kommunikáció átirata valóban az ügyiratból származik.

 „Ha igaz az, hogy ezek a média rendelkezésére bocsátott átiratok az ügyiratból származnak, tehát a bűnüldöző szervek birtokában vannak, azonnal eljárást kellene indítaniuk”

– jelentette ki Gál. Hozzátette: a szóban forgó tettek nem egyszerű fegyelmi vagy etikai vétségek, „itt már komolyan fennáll a bűncselekmény gyanúja”.

Gál rámutatott: a tárca csak a büntetőeljárás megindítása után léphet, és javasolhatja az érintett bíró átmeneti felfüggesztését. „Ha a gyanú nem igazolódik be, az eljárást a bűnüldöző szervek később leállíthatják” – tette hozzá.

A miniszter elmondása szerint a tárca néhány héttel ezelőtt betekintést kért a televíziós váltók ügyének aktáiba, és ellenőrzi azt is, hogy elektronikusan, vagyis véletlenszerűen választották-e ki a bírót az ügyben.

Kočner és Monika Jankovská állítólagos kommunikációjából, melynek átiratát a Denník N közölte, az következik, hogy közösen befolyásolták a bírókat, akik a Markíza TV váltóinak ügyében voltak hivatottak dönteni, amikor az ügyet még civil eljárás keretében tárgyalták.

A civil eljárást azután rekesztették be, hogy Kočner és Pavol R. ellen vádat emeltek okirat-hamisítás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Jankovská cáfolta az üzenetváltás hitelességét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?