Bérgyilkost fogadott a politikus, nehogy leleplezzék a homoszexualitását

Hugh Grant magát évtizedekig lusta színésznek tartotta, aki nem igazán kereste a kihívásokat, jól elvolt az állóvízben. Ahogy a magánéletében is a könnyebb utakat választotta (románcok házasság és gyerekvállalás helyett), úgy a munkájában is tutira ment, és csak úgy ontotta magából a jobb-rosszabb romkomokat. Aztán pár éve történt valami. Grant egyre inkább elkezdett érdeklődni a közélet és a politika iránt, lett három gyereke és a filmválasztásai is egyre izgalmasabbak lettek, elég csak a Felhőatlasz-beli szerepeire vagy a Paddington 2 ripacs, önironikus főgonoszára gondolni. Ennek a karrierrebootnak az újabb állomása Jeremy Thorpe, a brit liberális politikus szerepe, aki a kibukott homoszexuális viszonyaival került az angol újságok címlapjaira a hetvenes években, na meg azzal, hogy egy bérgyilkossal el akarta tetetni láb alól egy régi, őt többször is megzsaroló szeretőjét. Akár még tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy Hugh Grant vállaljon egy ilyen szerepet, most mégis megtörtént, és emberünk valósággal lubickol benne. A minisorozatot pedig az a Stephen Frears rendezte, aki egyszer már kihozta Hugh Grantből a jó színészt a Florence Foster Jenkins című filmben.

Az Egy nagyon angolos botrányon azért érződik, hogy alkotói eredetileg nagyjátékfilmnek szánhatták, csakhogy nem tudták annyira megkurtítani a forgatókönyvet, hogy valahogy kijöjjön az áhított kétórás játékidő, egy háromórás drámát pedig igazán nehéz eladni manapság. A háromórás játékidő olyan szempontból kissé szerencsétlen, hogy nagyjátékfilmnek túl hosszú, viszont sorozatnak túl rövid, de szerencsére ez a legnagyobb probléma Stephen Frears munkájával. Az angol rendezőlegenda (Veszedelmes viszonyok, Philomena) rutinos profiként vezényli le a projektet. Az első rész Jeremy Thorpe életét és hatvanas évekbeli viszonyát mutatja be az egész életében csóró és rendkívül érzékeny Norman Scott-tal (Ben Whishaw remek). A második részben harapóznak el a zsarolások, és ekkor bíz meg Thorpe egy bérgyilkost Scott likvidálásával, a harmadik pedig azt mutatja be, mi történik a politikussal, miután mindez nyilvánosságra kerül. Frears játékosan, sok humorral és iróniával meséli el a sztorit, nem akar nagyszabású, túl komolyan vett drámát csinálni a politika sötét és képmutató oldaláról, őt elsősorban a karakterek érdeklik. Márpedig ezek a figurák rendkívül összetettek, motivációik sokfélék és izgalmasak, Thorpe hazugságcunamija pedig egyre mélyebb válságba sodorja őt, és ez teszi ezt a háromórás szériát olyan ellenállhatatlanná. A filmnek pedig nemcsak a politikáról van mondanivalója, hanem arról a korszakról is, amikor Nagy-Britanniában a homoszexualitást még bebörtönzéssel büntették.