A Bosszúállók: Végjáték rendezői spoilerezéstől tartanak

Bosszúállók: Végjáték

A Bosszúállók: Végjáték című film rendezői arra kérik a filmrajongókat, hogy ne rontsák el mások mozis élményét azzal, hogy a film megtekintése után lelövik a poénokat. Közben a netre állítólag kiszivárgott néhány jelenet, amelyet azóta letöröltek.

A Twitteren posztolt nyílt levélben Joe és Anthony Russo hangsúlyozta, hogy a szereplők és a stáb is fáradhatatlanul dolgozott az utóbbi három évben azért, hogy meglepő és erős érzelmi töltetű befejezése legyen a történetnek. 

"Ha a következő hetekben megnézitek a Végjátékot, kérlek ne rontsátok el mások számára, hiszen magatok sem akarnátok, hogy a ti élményeteket elrontsa valaki" - írták.

A Walt Disney Bosszúállók: Végjáték című filmje 22 Marvel-filmen át húzódó történet végére tesz pontot. A film forgatását szigorú titoktartás övezte, és előzetesen a sajtó sem láthatta. A közönség érdeklődése olyan magasra hágott, hogy még a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő előtti jegyelővételeket is felülmúlta.

A Marvel-univerzum karaktereit felvonultató filmet Ausztráliában és Kínában április 24-én, az Egyesült Államokban egy nappal később kezdik forgalmazni. A magyar mozik is április 24-től játsszák a produkciót.

Néhány rajongó arról számolt be kedden, hogy a Redditen és a YouTube-on láttak a filmből néhány nagyon rossz minőségű jelenetet, ezek azonban gyorsan eltűntek a netről. A Disney nem kommentálta a bejelentést

A rendezők #DontSpoilTheEndgame hashtaggel közzétett felhívása kedden a Twitter csúcstémája volt. Néhány rajongó azt írta, bár látták a kiszivárgott képsorokat, ez csak még jobban fokozta várakozásukat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?