Túladagolták a lázcsillapítót egy magyarországi kórházban, meghalt az 5 hónapos baba

baba

A 40 éves Juhász Albert és 34 éves felesége, Anita egy pénteki napon vitték kórházba 5 hónapos, Zénó nevű gyereküket, tüdőgyulladás miatt. A baba láza nagyon magas volt, a kórházban erre kapott is kúpot, de nem sokkal később visszajött a láz.

„Azt mondták, túl késő van, hogy átszállítsák másik kórházba, de adnak neki fájdalom- és lázcsillapítót. Vénásan adagolták, és mint kiderült, háromszor annyit, mint szabadott volna”

- emlékezett vissza az anya. A gyerek éjjel fél 3 körül már vért hányt.

Zénót végül átszállították egy másik kórházba, de a család szerint a zárójelentés is hiányos volt, sem a véres hányást, sem a kapott lázcsillapító mennyisége és adagolása nem szerepelt rajta. A másik kórházban már nem tudták megmenteni a gyereket.

A klinika, ahol a lázcsillapítót adták, vizsgálatot indított, és megállapították, hogy „az injekció adása az alkalmazott dózisban, valamint intravénásan nem felelt meg a szakma szabályainak, ám ezen szakmai szabályszegés és a gyerek sajnálatos halála között nincs ok-okozati összefüggés”.

A szülök most pert indítanak az intézmény ellen.

(444.hu, blikk.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?