Negyvenkét koponyát találtak egy mexikói kartell rejtekhelyén

koponya
Mexikóváros |

Negyvenkét koponyát, tucatnyi csontot és üvegben egy magzatot találtak a rendőrök Mexikóvárosban egy kartell rejtekhelyén – közölték a városi hatóságok vasárnap.

A borzalmas leletre kedden bukkantak a főváros Tepito kerületében rendezett kábítószer-ellenes razziában, amelyben 31 feltételezett kartelltagot őrizetbe vettek. Az akciót rejtett alagutakban berendezett droglaborok ellen hajtották végre.

A mexikóvárosi főügyész hivatala által közzétett fotók szerint négy koponyát beleépítettek egy „oltárba”, a többit felhalmozták körülötte. Az alkalmatosságon egy szarvakkal ellátott, fából készült maszk volt. Az egyik fal pedig tele volt firkálva különböző szimbólumokkal, köztük égitestek jelképeivel és egy kecskefejjel, amelynek szarvai között hexagram volt.

A vádhatóság szóvivője szerint még vizsgálják honnan származnak a koponyák, amelyekből eddig negyvenkettőt találtak.

A nyomozók emellett késeket, negyven állkapocscsontot, valamint kéz- és lábcsontokat is találtak. Egyelőre nem világos, hogy emberi magzatról van-e szó – mondta az ügyészség szóvivője.

A város történelmi központjától északra található Tepito régóta az illegális kereskedelmi tevékenység melegágya.

A bandák ellen harcoló mexikói kormány számára nagy kudarcot jelent, hogy az akcióban elfogott gyanúsítottak túlnyomó többségét, 27 embert a bíróság később szabadlábra helyezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?