A legfrissebb összesítések szerint már 832 halottja és több száz sérültje van az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak - közölte a helyi katasztrófavédelem vasárnap.
A legfrissebb összesítések szerint már 832 halottja és több száz sérültje van az indonéziai Celebeszt (Sulawesi) megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak - közölte a helyi katasztrófavédelem vasárnap.
Sok embert eltűntként tartanak nyilván, 540-en súlyosan megsérültek - számoltak be a hatóságok. Palu városában 71 külföldi tartózkodott, három francia, egy malajziai és egy dél-korai állampolgár sorsáról nem tudni. A többieket - egy német, egy belga és egy szingapúri, tíz vietnami, 32 thaiföldi és 21 kínai állampolgárt - megtalálták vagy kimenekítették - közölte a katasztrófavédelem szóvivője.
A halálos áldozatok többsége a mintegy 350 ezer lakost számláló, a tenger partján fekvő palui területről való. Ennek egyik magyarázata az, hogy a természeti katasztrófa idején sokan tartózkodtak a tengerparti strandon, ahol fesztivált tartottak éppen.
Egy katasztrófavédelmi tisztviselő elmondta, hogy a földrengést követő szökőár óránként 800 kilométeres sebességgel száguldott a nyílt tengeren. A partra több mint három méter magas hullámok csaptak le.
A mentőalakulatoknak sikerült egy nőt élve kimenteni az egyik szálloda, a Roa Roa romjai közül. A szálláshely tulajdonosa elmondta, hogy mintegy hatvan ember lehet még a romhalmaz csapdájában. Egy bevásárlóközpontnál emberek százai kutatnak hozzátartozóik után a törmelékek között.
A hatóságok és a nem kormányzati szervezetek egy másik terület, a Palutól északabbra fekvő Donggala halásztepelülés miatt is aggódnak, az ott történtekről ugyanis egyelőre nem érkeztek jelentések, a megrongálódott utak és a távközlés rossz állapota miatt.
További gondot okoz a sérültek ellátása, egyrészt mert a térségben lévő kórházak megrongálódtak, másrészt azért, mert olyan nagy a sérültek száma. Számos beteget a szabad ég alatt ápolnak.
A jakartai kormány 37,6 millió dollárt különített el a mentési munkálatok végrehajtásához és a segélyezésre.
A területet egyébként további 170 rengés érte. Szombaton megnyitották a palui repülőteret, amely több mint 20 órán át zárva tartott. A légikikötő azonban kizárólag segélyszállítmányokat fogad majd - jelentette be a légügyi hatóság szóvivője.
Értesülések szerint a reptér irányítótornya is megrongálódott, illetve egy légi irányító meghalt az épületben.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.