Baltával támadt diáktársaira és felgyújtott egy osztálytermet

véres balta
Ulan-Ude |

Egy tinédzser késsel és baltával megsebesített öt gyereket és egy tanárnőt az Oroszországhoz tartozó Burjátföld egyik településének általános iskolájában, és felgyújtott egy osztálytermet - jelentette a helyi rendőrség.

A sérülteket vágott és szúrt sebekkel szállítottak kórházba. Egy lánynak amputálni kellett az egyik ujját, egy másik diáknak a fején, a hátán és az egyik végtagján ejtett sebeket a támadó. Ketten - egyikük maga a támadó - súlyos állapotban vannak, és műtéten esnek át. 

A korábbi hírek három sebesültről szóltak. 

A Szosznovij Bor településen elkövetett bűntényről egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg. A Ria Novosztyi hírügynökség azt írja, hogy egy kilencedikes volt a támadó, áldozatai pedig mind hetedikesek, illetve a tanáruk. Mielőtt rájuk támadt, gyújtópalackot dobott be az osztálytermükbe. Más hírek szerint ez fordítva történt: először nekirontott a diákoknak, és utána dobta be a terembe a gyújtópalackot. A rendőrség egy támadóról tájékoztatott, de egyes gyerekek azt mondták, hogy ketten voltak, és mindketten az iskola diákjai. 

Az iskola több mint 500 tanulóját kimenekítették a tűz miatt, amelyet időközben sikerült eloltani.

Négy nap leforgása alatt ez a második súlyos iskolai incidens Oroszországban: hétfőn tizenöten sebesültek meg egy iskolai késelésben Perm városában. Szergej Minyajlo, az orosz elnök burjátföldi megbízottja azt mondta, hogy a pénteki támadás elkövetője zárt csoportnak volt a tagja egy közösségi portálon, és a hatóságok most vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a burjátföldi és a permi eset között. Moszkvából bűnügyi szakértőket várnak Szosznovij Borba az eset kivizsgálására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?