515-re emelkedett az indonéz földrengés halálos áldozatainak száma

Lombok
Dzsakarta |

Hivatalos források szerint 515-re emelkedett az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma - derült ki a kormány által kedden közzétett friss adatokból.

 

Az áldozatok 80 százaléka az augusztus 5-i, 6.9-es erősségű rengésben vesztetette életét, míg a többi az előző, július 29-i földmozgáskor, illetve a most vasárnap bekövetkezett két újabb, nagy erejű rengésben.

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéz katasztrófavédelmi hatóság szóvivője mindezt egy sajtótájékoztatón ismertette, hangsúlyozva, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a természeti csapásban megrongálódott vagy összeomlott közel 74 ezer ház újjáépítésére, a vasárnap bekövetkezett újabb földrengés azonban egyelőre hátráltatja ezeket az erőfeszíteseket.

A vasárnapi, 6,9 erősségű földrengés a korábban csak kisebb károkat szenvedett épületek közül sokat súlyosan megrongált, vagy teljesen lerombolt - tette hozzá.

 

Az indonéz elnökre, Joko Widodóra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a földrengéseket "országos katasztrófának" minősítse, azonban a katasztrófavédelem szóvivője úgy véli, erre nincs szükség, s hozzátette, hogy Indonéziának nincs szüksége külföldi segítségre sem.

"Még egy olyan ország is, mint Japán, ahol sok a földrengés, csak egyszer kért külföldről segítséget, mikor 2011-ben egy időben sújtotta földrengés és cunami" - mondta.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. A Föld aktív és szunnyadó tűzhányóinak csaknem háromnegyede abban a térségben található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?