Az Európai Bizottság áprilisban jóváhagyott rendelettervezete szerint az agrárágazatban nyújtott csekély összegű („de minimis”) támogatások hároméves időszakra értendő kedvezményezettenkénti felső összeghatára 6 000 euróra, tagállamonként legfeljebb megengedett teljes összege pedig a mezőgazdasági t
Emelik a csekély összegű támogatásokat
Egy 2004-ben elfogadott rendelet értelmében az agrárágazatban eddig sem minősültek versenyt torzító vagy azzal fenyegető támogatásnak a kedvezményezettenként és hároméves időszakonként 3 ezer eurót meg nem haladó, illetve az egyes tagállamok esetében megállapított mezőgazdasági termelés értékének 0,3%-os felső határát el nem érő támogatások. A Bizottság rendelettervezetet fogadott el, amely megemeli ezen csekély öszszegű (de minimis), állami támogatásnak nem minősülő támogatások felső határát. Az új rendelettervezet a három éves időszakra értendő kedvezményezettenkénti összeget 6 000 euróra, a támogatás tagállamonkénti felső határát pedig a mezőgazdasági termelés 0,6%-ára emeli. A tervezet emellett pontosabban meghatározza a hatálya alá tartozó támogatástípusokat.
A rendelettervezetet most a tagállamokkal közösen meg fogják vizsgálni, majd közzéteszik a Hivatalos Lapban, így az érintett harmadik felek is megtehetik észrevételeiket. Ezután a tagállamok ismét véleményt nyilvánítanak a jogszabály szövegéről. A Bizottság a széles körű konzultációt követően és a hozzáfűzött észrevételek alapján az év vége felé fogadja majd el a végleges rendeletet. (Eu-sajtóközl.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.