Embert is fertőzhet a baromfipestis

A klasszikus baromfipestisnek vagy „Newcastle-betegségnek” nevezett madárinfluenza kórokozója az emberi influenzát okozó vírushoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Levegőben terjed, néhány napos lappangási idő után fejti ki hatását a madarakra. Embert is fertőzhet, sőt, a kórnak Hollandiában tavaly volt egy emberáldozata is. Halála után egy állatorvos tüdejében azonosították a madárinfluenza vírusát. Hollandiában tavaly több mint 25 millió szárnyast, főleg csirkét és tyúkot pusztítottak el. A szigorú óvintézkedések ellenére később Belgiumban is felütötte fejét a betegség. Ott 2,3 millió szárnyast öltek le, Németország északi tartományaiban nyolcvanezret. Korábban Olaszországban is diagnosztizálták, ott 2000-ben 13 millió madarat érintett. Olasz kutatók a madárinfluenza terjedését vizsgálva rámutattak, a világ számos táján a baromfiipar rendkívül hirtelen növekedett, „félig vertikális integrációkat” kialakítva. Gyakori hibaként jelölték meg, hogy a rendszerhez tartozó egységek ellátásának térbeli megoszlása nincs megtervezve és az egyes üzemek között a szükségesnél gyakoribb a felesleges közvetlen érintkezés. Nagyon gyakran takarmányszállítók ugyanazon a napon számos telepet látogatnak végig, nem veszik figyelembe, milyen állatfajokat tartanak az adott telepen, ezáltal a biológiai és higiéniai megelőző intézkedéseket felületesen tartják be.

Madárinfluenzák

Úgy tűnik, hogy a sertés mellett és nagyrészt azzal összefüggésben a madárvilág az influenzavírusok fenntartásában, változásában fontos szerepet játszhat. A madarak, elsősorban a kacsák ebből a szempontból az utolsó negyed évszázadban kerültek az érdeklődés homlokterébe és az ezzel kapcsolatos járványtani, mikrobiológiai, molekuláris biológiai adatok is megerősítették a valószínűséget az influenzaláncban. Az eddigi vizsgálatok szerint az influenzavírus eredeti természetes gazdája a víziszárnyas, főként a kacsa, amit a gyakori tünetmentes fertőzéssel és az élet vízi eredetével magyaráznak. A vírus elsősorban a vastagbélben szaporodik. A béltartalommal a vízbe ürített vírusokat azután csőrön keresztül veszi fel a másik állat, a rövid szaporodási ciklusok így válnak végtelen sorrá. Egyes nagy madárpopulációjú tavak vizéből rendszeresen kimutattak influenzavírusokat. A kórokozó és a gazdafaj kapcsolata évmilliók alatt szelídülhetett szinte együttéléssé. Ugyanis feltételezik, hogy a ma létező 8 500 madárfaj mintegy 100 000 milliós egyedszámából az egyik legősibbek a vízimadarak (Ansertformes: kacsa, lúd), s azok létezése 105 millió évre tehető, szemben a síksági madárfajok mintegy 50 millió évével. Ha ezzel összehasonlítjuk az emberré válás mintegy 1-3 millió évét, a cromagnoni 40 000 évével, talán érthetővé válik az ember különös fogékonysága. Az észak-amerikai Nagy-tavak vidékének vizsgálatai is a víziszárnyasok fontos szerepét bizonyítja bizonyos évszakokban, de Távol-Keleten, Ázsiában, főként Dél-Kínában egész évben bőséges lehetőség van a vírus fennmaradására A dél-kínai vidékeken a háziasított kacsa megszámlálhatatlan mennyiségben úszkál a rizsföldeken, annak vizét „vírus-levessé” alakítva. A klórmentes 22 fokos vízben a kórokozó akár 4 napig is fertőzőképes marad. (gyor, tanyi)