Elérte a négymilliárd eurót az EBRD által Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke

ukrán válság k

Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet szombati beszámolójában közölte, hogy 200 millió eurós hitelcsomagról írt alá megállapodást a legnagyobb ukrán vízierőmű-üzemeltető vállalat, az Ukrhidrenergo számára, és ezzel emelkedett négymilliárd euróra az eddigi támogatások értéke.

A hitelből 100 millió eurót az EBRD folyósít, a fennmaradó 100 millió eurós hitelrészt Olaszország adja.

A londoni bank szerint az Ukrhidrenergo létesítményeire a háború két évvel ezelőtti kezdete óta az orosz haderő ötvennél is több csapást mért, és a károk  helyreállítása hozzávetőleg 500 millió euró költséggel jár.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EBRD szombati bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Olaszország az orosz invázió kezdete óta „tántoríthatatlanul támogatja” Ukrajnát, és a továbbiakban is Kijev támogatására sarkallja a nemzetközi közösséget.

Az EBRD tájékoztatása szerint az Ukrhidrenergo kilenc vízerőművének kapacitása a háború előtt 6,1 GW volt, az orosz támadások következtében azonban ez 5,8 GW-ra csökkent.

A londoni pénzintézet kiemelte azt is, hogy 2022-ben és 2023-ban összesen 3,8 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, vagyis a most aláírt 200 millió eurós hitelcsomag nyomán elérte a négymilliárd eurót az Ukrajnának folyósított pénzügyi segítség értéke.

Az EBRD – Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője – a orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022–2023-as időszakra, de ezt a finanszírozási célt a pénzintézet már tavaly októberre teljesítette.

Az EBRD kormányzótanácsa tavaly jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, és ezzel a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett december 31-i hatállyal.

Az EBRD tavaly 464 egyedi programra 13,1 milliárd euró finanszírozást juttatott hitelek és befektetések formájában a tevékenységi területéhez tartozó összes gazdaságnak.

A folyósítások tavalyi értéke és a programok száma egyaránt rekord volt a pénzintézet több mint három évtizedes eddigi történetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?