Egy helyett három

most hid 2023

Bő másfél éve a szlovákiai magyar potenciális választópolgárok többsége felsóhajtott: végre! Ugyanis 2021. október elején hosszas tárgyalások után megalakult a Szövetség, a magyarok, nemzetiségek, régiók pártja.

Ennek a politikai tömörülésnek az életképességét a tavalyi megyei és a helyhatósági választáson elért sikerei igazolják. Az észszerű folytatás az lehetett volna, ha ezekre a kimagasló eredményekre alapozva ez a formáció tovább építkezik és erősödik. A valóság azonban az, hogy önsorsrontás tanúi vagyunk, amelynek következtében napjainkban már csak fél, legfeljebb háromnegyed szövetség maradt. A Magyar Fórum be sem lépett (léphetett?) ebbe a társaságba, a Híd-platform vezetői pedig tegnap egyesültek a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, amelyet Most-Híd névre keresztelnek.

Simon Zsolt, a szomorújáték egyik szereplője évekkel ezelőtt először a néhai Magyar Koalíció Pártját hagyta ott, aztán a Hídból is kilépett, és létrehozta a Magyar Fórumot. A három évvel ezelőtt kezdődött egyesülési tárgyalások során a három magyar elődpárt vezetői nem vonták be őt az egyezkedésekbe. Tavaly sem járt sikerrel, holott a Híd-platform hajlandónak mutatkozott helyet szorítani neki, esetleg valamelyik társának a leendő választási jelöltlistán. Forró Krisztián pártelnök nem vett részt az utolsó alkudozáson, amiért Simon megsértődött, és véget vetett a találkozóknak. Azzal érvelt, hogy ő nem valamelyik platformmal, hanem a Szövetség vezetőségével, vagyis a teljes párttal óhajtott szót érteni. Azóta szlovák törpepártokkal és az egyik roma tömörüléssel a további együttműködést célzó Emlékeztetőt fogadtak el.

Tavaly a viszonylagos nyugalmat Berényi József zavarta meg, mert meglebegtette a platformok megszüntetésének lehetőségét. Amit a Híd, de az Összefogás sem tartott időszerűnek. Így aztán ez a kezdeményezés hamvába holt. Legalábbis egy időre. Sokkal nagyobb feszültséget okozott az MKP-platform vezetőjének az a javaslata, hogy Gyimesi Györgyöt vegyék fel a Szövetség jelöltlistájára. Szerinte az eddigi parlamenti képviselő sok szavazatot hozhat a Szövetségnek. Kezdeményezését a Híd-platform hevesen ellenezte, az Összefogásnak viszont nem volt kifogása a javaslat ellen, ám ragaszkodtak ahhoz, hogy a végleges jelöltlistáról teljes egyetértésben döntsenek.

Sem a Híd-, sem az MKP-platform illetékesei nem voltak hajlandóak változtatni álláspontjukon. Az utóbbiak kompromisszumként azt indítványozták, hogy Gyimesi 150. helyéről, miként a teljes listáról a Szövetség Országos Tanácsa titkos szavazással döntsön a párt Alapszabályának megfelelően. Ezt a megoldást a hidasok elvetették, de nem mindenki. A királyhelmeci Pataky Károly és a komáromi Andruskó Imre több társukkal együtt nem követték őket. Szerintük egy ember miatt nem szabadna szétverni a Szövetséget. A távozó Sólymos László szerint a „magyar Matovič” megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek platformjának értékrendjével.

Gyimesi György közéleti megítélése felemás. Hangzatos ígéretei közül idáig annyit ért el, hogy állami anyagi támogatást kap a Csemadok. Számos vitatható megnyilvánulása közül csupán a legutóbbit említem, amikor Robert Fico összeesküvés-elméletét szinte szó szerint átvéve nekirontott Ódor Lajosnak meg a kormányának, holott ezt a kabinetet Orbán Viktor is köszöntötte.

A világhálón olvasható bejegyzések szerint nemzeti közösségünk többségét felháborította a hazai magyar pártvezetők viselkedése. Közülük sokan szavaikkal a hazai magyarság képviseletét tartják legfontosabbnak, valójában azonban csak a saját, esetleg a pártjuk önző érdekeit tartják szem előtt. Emiatt rövidesen egyetlennek remélt, az egységet tükröző választási lista helyett három készül el. A több ebben az esetben sokkal kevesebb. Aligha kecsegtet sikerrel, sokkal inkább a csaknem négy évvel ezelőttihez hasonló kudarcot vetít előre. Ha így lesz, akkor hiába mutogatnak majd ismét egymásra, a felelősséget mindegyik főszereplőnek vállalnia kell. Vagyis távozzanak közéletünkből!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?