Veszélyes a veszettség

Okozója egy vírus, mely az idegrendszert támadja meg. Az esetek döntő többségében a fertőzés a veszett állat harapásával terjed. Főként kutyák, macskák, rókák, farkasok, denevérek jelentenek veszélyt, de a szakirodalom (The Merc Manual) említést tesz olyan esetekről is, amikor a vírus a légutakon keresztül terjedt, egyes esetekben a denevérek lakta barlang levegőjéből jutottak be az emberi szervezetbe. Megkaphatjuk a fertőzést a bőrön levő apró sérüléseken keresztül is, ahonnan a vírus a környéki idegeken át eljut a gerincvelőbe, majd az agyba. Itt tovább szaporodik, és terjed az agytörzsbe, valamint a vegetatív idegeken keresztül a nyálmirigyekbe illetve a nyálba, de az elszaporodott vírusok eljutnak a szem kötőhártyájába, valamint a bőrbe is.

A lappangási idő embernél kb. 10 nap, de egyes esetekben akár egy év is eltelhet, míg a fertőzés tünetei megjelennek. Ha a fej sérült meg, illetve nagy seb keletkezett, úgy a lappangási idő sokkal rövidebb lehet. Az első tünetek még nem jelzik ezt a veszélyes betegséget, mivel főként levertség, nyugtalanság, rossz közérzet, láz alakul ki, mely bármelyik vírusfertőzés tünete lehet. Éjjelente a beteg nem tud aludni, ami tovább rontja az állapotát. A harapás helye később fájdalmassá válik, mely odáig fokozódik, hogy még az enyhe érintés is erős fájdalmat vált ki. Később ezek a panaszok súlyosbodnak, a nyugtalanság fékezhetetlen izgatottságig fokozódik, melyet depressziós hangulat kísér. Ezt követi a fokozott nyáltermelődés, a beteg embernek állandóan folyik a nyála, melyhez a garat, illetve a gége izomzatának gyötrő fájdalommal járó görcse társul. A fájdalmas görcs miatt a beteg fuldoklani és nyáladzani kezd. Ezek az izomgörcsök kezdetben nyeléskor jelentkeznek, de a betegség előrehaladtával már a víz látványától is kialakulnak, de az sem ritka, hogy már az ivásra illetve a folyadékokra való gondolás is a garat, gége izomgörcsét vonja maga után. ĺgy a beteg bármilyen szomjas is legyen, képtelenné válik az ivásra. Az első tüneteket követő néhány napon belül megbénulhatnak a lábak, később akár a légzőizmok bénulása is bekövetkezhet. Ez a betegség bénulásos formája. A másik típusa a betegségnek a dühöngő forma - a beteg agresszívvá válik, dühöngeni kezd, fel-alá rohangál a szobában. Ilyenkor még a családtagokat, illetve az őt ápoló személyeket is megtámadhatja. A rohamok között a beteg teljesen az eszméleténél van, érzékeli, ami körülötte és vele történik. A betegek régebben 3-10 napon belül szinte kivétel nélkül drasztikus körülmények között mind meghaltak, ma már azonban intenzív kezeléssel sikerült némiképp befolyásolni a betegség lefolyását. Azonban még a legkorszerűbb kezelés mellet is elenyészően kicsi a fertőzöttek esélye, hogy túléljék a betegséget. Elmondható, hogy a tünetek megjelenése után a halál 2-3 napon belül főleg szív- vagy légzési elégtelenség illetve általános izombénulás miatt következik be.

Mivel a betegség szinte mindig halálos, a megelőzés az egyetlen lehetséges módja, hogy elkerüljük a megfertőződést. Fontos a házi kutyák és macskák oltása. A kutya- illetve macskatulajdonosoknak ügyelniük kéne arra, hogy házi kedvencük ne kóboroljon el. Potenciálisan veszélyt okozhatnak a kóbor kutyák, ezért nagy veszélytől szabadulhatnak meg azoknak a községeknek a lakói, ahol befogják a kóbor állatokat. Sajnos az utcán járva az ember sokszor találkozik kóbor kutyákkal, amelyek magukban hordozhatják a halálos kór csíráit. A legfontosabb tennivaló azonban az állatharapások szakszerű ellátása. Az állatharapásokat illetve -karmolásokat szappanos vízzel alaposan ki kell mosni egymás után legalább 3-4-szer. Helytelen a sebet kiégetni, illetve összevarrni. A harapást okozó állatot, ha lehetséges, be kell fogni és legalább 10 napig állatorvosi megfigyelés alatt kell tartani. A sérülést okozó vadon élő állatot ha lehetséges, meg kell ölni és olyan laboratóriumba kell szállítani, amely felkészült az állati agy kivizsgálására. Fluorescens antitest módszerrel lehetséges megállapítani az esetleges fertőződést. Ha az állat nem vizsgálható, a vadon élő állatok veszettnek tekintendők. Ezért ismeretlen állat harapása illetve karmolása esetén fel kell keresni a megfelelő szakorvost (infektológust), aki dönt a további kezelésről (veszettség elleni immunoglobulin illetve szérum adásáról), mely csak akkor hatékony, amikor még nem alakultak ki a betegség tünetei.

A szerző ideggyógyász