Valóban halálos a mellrák?

A dezodorok, a mikrohullámú sütő és a túl szűk melltartó emlőrákot okozó hatása mind-mind csupán legenda, melyekről jó ideje bebizonyosodott, hogy nincs közük a betegség kialakulásához, de ezek mellett még számos tévhit él a köztudatban a mellrákkal kapcsolatban.

Sokan például tévesen hiszik azt, hogy a 40 év alatti nőknél is kellene mammográfiás szűrővizsgálatot végezni, az igazság ellenben az, hogy, a mammográfia fiatalabb nők esetében hatástalan. Ilyen korban ugyanis az emlőszövet sűrűbb, és emiatt a mammográfiás felvétel túl fehér lesz, amiben nem lehet észrevenni a szintén fehér daganatot – ezért nem ajánlják az orvosok ezt a vizsgálatot a fiatalabb korosztálynál. Ám ahogy idősödnek a nők, az emlőszövet ritkul, és szürke színű lesz a felvételen, így könynyebb lesz azonosítani a fehér daganatot.

Ha a családban már előfordult a mellrák, és a nők aggódnak, korábban is elkezdhetik a szűrést, ebben az esetben azonban csak a digitális mammográf lehet hatékonyabb a hagyományos mammográfhoz képest.

Ha a családban sosem fordult elő mellrák, nekem sem lesz.

„Ez nem igaz”– közölte Dr. Marisa Weiss onkológus, a breastcancer.org igazgatója. Ugyan magasabb a kockázat az olyan nőknél, akik családjában korábban már előfordult a daganat, de a betegség kialakulásában közrejátszanak még környezeti tényezők, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a gyógyszerek és az étkezés is. Ráadásul nem csupán az anyai oldalról, hanem az apai oldalról is örökölhető a mellrákra való hajlam.

A mellrák továbbterjedését csak emlőeltávolítással lehet megállítani.

A mellrákkal diagnosztizáltak csupán kis hányadánál kell valóban elvégezni a mastectomiát Dr. Zuckerman szerint. „Sok nőnél el sem kellett volna végezni az emlőeltávolító műtétet. Ez sajnos testileg és lelkileg is nyomot hagy az érintetteken.” Az emlőrákban szenvedő nők 75 százalékánál nem kell elvégezni ezt a műtétet. A 0, 1 vagy 2-es stádiumú emlőrák jól reagál a kezelésre.

„A korai stádiumú emlőrák esetében nincs szükség mastectomiára, és ez legtöbbször jól reagál a kemoterápiás kezelésre. A csomó eltávolítása után sugárkezelésre van szükség, és ebben van a különbség. A mastectomia után nem kell besugárzás” – közölte Dr. Zuckerman.

A fiatalabb nők is ugyanolyan eséllyel lehetnek emlőrákosok, mint az idősebbek.

Ez Weiss és Zuckermann doktorok szerint sem igaz. A legveszélyeztetettebb korosztályt az 50 év feletti nők képezik. „30 éves kor alatt ritkán fordul elő. Sajnos a média főként a fiatal korosztályra fókuszál, hisz ekkor tűnik a legrémesebbnek ez a betegség. Ám ezzel csak azt érik el, hogy a fiatal nők rettegnek attól, hogy emlőrákjuk lesz, míg az ötvenes éveikben járók nem is gondolnak a dologra – pedig pont a fordítottja igaz.”

A mellrák halálos.

A mellrák önmagában nem halálos. Attól válhat azzá, ha áttéteket képez a szervezet más részein, bekerül a nyirokcsomókba, a tüdőbe vagy egyéb szervekbe. A rák áttétképződésének kockázata azt jelenti, hogy ha a daganat bejut a véráramba vagy a csontokba, és eléri a nyirokcsomókat, kontrollálhatatlanná válhat, és akár halált is okozhat.

A férfiaknak nem lehet mellrákjuk.

Ez biztosan nem igaz. A férfiaknál ugyanúgy kialakulhat emlőrák. Az American Cancer Society (Amerikai Rákszövetség) számításai szerint ebben az évben a féfiak körében az előrehaladott emlőrák kb. 2 030 új esetét fogják diagnosztizálni az USA-ban, és kb. 450 férfi fog mellrákban elhunyni.

A nők körében százszor gyakoribb a mellrák és ha egy nő apjának mellrákja volt, ugyanolyan magas lesz a betegség kialakulásának esélye, mintha az anyja lett volna a beteg. (Forrás: Medipress)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?