Új teszt a tüdőrák korai szűrésére

tüdőrák

A tüdőrák korai diagnózisa rendkívül fontos, mivel az idejében elkezdett kezelés nagyobb eséllyel vezet gyógyuláshoz. Kínai kutatók kifejlesztettek egy gyors vértesztet a korai stádiumú tüdőrák szűrésére, az eredmények biztatók.

Az új teszt, a Lung Cancer Artificial Intelligence D e t e c t o r (LCAID), a lipid biomarkerek szintjét méri a vérmintákban. A teszt nagy pontosságú, alkalmazható a jelenlegi szűrési technikákkal kombinálva. A tanulmány vezető szerzője, Jun Wang elmondása szerint:

„Az LCAID pontossága és nagy specificitása segíthet a tüdőrák kimutatásának és szűrésének javításában, csökkentheti a szükségtelen sugárterhelést és az invazív diagnosztikai eljárásokat. A legtöbb tüdőrákos beteg, aki ebben a vizsgálatban részt vett, a korai stádiumban volt, és a betegek több mint 90%-át az LCAID megfelelően osztályozta.”

A tüdőrák a daganatos megbetegedések okozta halálozások közel 25%-áért felelős. A tüdőrák korai felismerése jelentősen javíthatja az egyén kezelési és túlélési esélyeit. Statisztikák szerint a tüdőrákos betegek több mint felének van esélye az 5 éves túlélésre, ha a daganat még csak a tüdőben van jelen. Viszont akiknél áttét van jelen, az 5 éves túlélés csak 5%. A daganat szűréséhez javasolt alacsony dózisú CT-vizsgálat segíti a korai felismerést, csökkenti a tüdőrákos halálozást, de a magas álpozitív esetszám miatt a további szükségtelen diagnosztikai eljárások, invazív vizsgálatok számát növeli. A cél egy nem invazív vizsgálat kidolgozása volt, mely képes a tüdőrák korai diagnosztizálására. Ezt egy a vérből kimutatható metabolikus biomarker azonosításával kívánták véghez vinni.

A kutatók 171 tüdőrákos beteg és 140 egészséges ember vérét elemezték, és több mint 2100 zsíranyagcsere metabolitot azonosítottak. Ezután számítógépes algoritmusokat készítettek a metabolit profilok felhasználásával. Az algoritmus tesztelése során a kutatók azt találták, hogy nagy pontossággal megjósolható a tüdőrák jelenléte.

A kutatók finomították ezt az algoritmust, és így találtak 9 olyan zsíranyagcsere metabolitot, melyek vérszintje alapján meghatározható a korai stádiumú tüdőrák jelenléte. Ezt követően a kutatók kiértékelték a teszt megbízhatóságát. 109 műtétre váró tüdőrákos, illetve további 1036 tünetmentes embernél végezték el a tesztet. A teszt nagy biztonsággal sorolta a ténylegesen tüdőrákos egyéneket a betegek közé, míg a kontrollcsoport tagjait az egészségesek közé. Valószínűsíthető, hogy a teszt a hagyományos, alacsony dózisú CT-vizsgálattal kombinálva jó szűrési módszer lehet.

(Medical News Today)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?