Születésszabályozás az évszázadok tükrében

fogamzásgátlás

A pápa helyteleníti, a kamaszok nem egészen vannak vele tisztában, és talán ez a világon a leginkább politikai töltetű egészségügyi kérdés. Bár a születésszabályozást a legtöbben a tabletta 60-as évekbeli feltűnésével azonosítják, a fogamzásgátlás ősrégi probléma.

Hogyan fejlődtek a fogamzásgátlás módszerei a krokodilürülékből készült kenőcstől a legmodernebb eszközökig?

A kondom volt a legelső?

Bár a régészek vitatkoznak az óvszer pontos eredetéről, az első ismert ábrázolás mintegy 12 ezer éves, egy franciaországi barlangfestményen látható. Több ezer évvel később az egyiptomi nők már a krokodilürüléknél tartottak, ami nem nevezhető épp hangulatjavítónak… Szoranosz görög filozófus azt javasolta a nőknek, hogy szeretkezés után azonnal guggoljanak le és tüsszentsenek. Ha a nő már teherbe esett, és nem kívánja a gyereket megtartani, egyszerűen csak ugorjon párat.

A pesszáriumok szintén népszerűek voltak már az ókorban is. Mindenféle anyagot használtak, mai eszünkkel szinte felfoghatatlan dolgokat is.

A lényeg már akkor is valamilyen, a természetben előforduló savas anyag volt, vagy valami savval átitatva. Az afrikai nők összevágott füvet, a japánok bambuszpapírt, a Földközi-tenger mellékén szivacsot alkalmaztak, amit citromlével, ecettel itattak át.

Casanova és az „angol kabát”

Gabriel Fallopius (a róla elnevezett Fallop-kürt felfedezője) írta le először a péniszre helyezendő vászon tokot. Akkoriban az állati bélből és bőrből készült kondomokat elsősorban a szifilisz terjedésének meggátolására használták. Casanova, mielőtt belépett volna a hálószobába, szintén fölvette az „angol kabátot”. Mivel ezek az eszközök meglehetősen drágák voltak, általában többször is használták őket, ami természetesen távolról sem nevezhető higiénikusnak. 1844-ben Charles Goodyear szabadalmaztatta az első gumit, vízálló volt, erős és rugalmas. Ekkoriban indult meg a kondom tömeggyártása is. Az I. világháborúban az amerikai kormány már jóváhagyta a külföldön állomásozó csapatoknál az óvszer kiosztásának gyakorlatát. Ekkoriban tüntetett Margaret Sanger a nők jogaiért a fogamzásgátláshoz. A hormonális fogamzásgátlókat a 40-es és 50- es években tesztelték, ám az FDA csak 1960-ban engedélyezte. Öt év múltán már a legnépszerűbb fogamzásgátló módszerré vált. A legelső tablettákban még több mint 100 mikrogramm ösztrogén volt (ma ez 20–35), ami súlyos mellékhatásokkal, vérrögképződéssel járt.

A fogamzásgátlás és a popkultúra

A 70-es években legalizálták a petevezeték elkötését, és akkor indultak meg a kísérletek a sürgősségi fogamzásgátlással is. Rövid ideig piacra dobták a Today szivacsot is. A 90-es években jelent meg az első női kondom, 2001-ben pedig a tapasz és a gyűrű. Sok különös módszer és eszköz már elavultnak számít, de a megszakított közösülés még mindig tartja magát. Tizenéves szerelmeseknek nem bölcs dolog, de vizsgálatok szerint mindössze 4 százalék a kockázata. Összehasonlításképpen a gumi óvszernél ez a szám 2 százalék.

A jövő

A piac óriási, ezért újabb és újabb módszerek vannak a láthatáron:

• A karriertabletta segítségével késleltetni lehet a menopauzát, azaz meghosszabbítható a termékeny időszak.

• Hormonkészítmény férfiak számára.

• Kísérleteznek a férfiak visszafordítható sterilizálásával is.

• A „száraz orgazmus” tabletta meggátolja az ondó és a testnedvek kilövellését elősegítő izmok mozgását, de ez a módszer még csak a klinikai kísérlet fázisában sincs.

(Health)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?