Sztárok életmódja: Köszöni, jól van!

Solymos Antal

Harminc éven át szívbillentyűzavara volt, amit gyógyszerrel próbáltak kordában tartani. Ez 2014-ig sikerült is, ám akkor ötször kellett újraéleszteni Solymos Antalt. Az énekes-zeneszerzőt mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az orvosok hatórás nyitott szívműtéttel tudták csak megmenteni az életét

Közben különleges eljárással a billentyűt is helyreállították, és míg a saját szíve be nem indult, műszívvel tartották életben. A műszív egy gép, ami biztosítja a vérkeringést, hogy az orvosok kijavíthassák a beteg billentyűket. Amint vége a műtétnek, és a beteg szíve működni kezd, a gépet kikapcsolják. Szívbillentyűzavar veleszületett fejlődési rendellenességek, továbbá felnőttkorban valamilyen egyéb betegség – például reumás láz vagy szívbelhártyagyulladás – következményeként is kialakulhat.

Az egykori Express együttes frontembere a műtét óta fiatalokat megszégyenítő energiával dolgozik, de bizonyos szabályokat, mint minden más műbillentyűvel élő betegnek, élete végéig meg kell tartania: például ügyelnie kell arra, hogy elkerülje a fertőzést. Éppen ezért ha fertőző betegségben szenved, antibiotikumot kell szednie. Fogászati vagy egyéb sebészi beavatkozás esetén feltétlenül meg kell a kezelőorvosnak mondania, hogy műbillentyűje van.
Rendkívül fontos a rendszeres gyógyszeres kezelés és kontrollvizsgálat is.

A felépüléshez elengedhetetlen a testmozgás, mert ez javítja a vérkeringést és elősegíti a testsúlycsökkenést is. Bár a zenész világéletében sportolt, figyelmeztették: kezdetben ne végezzen megerőltető mozgást, az első három hónapban leginkább a gyaloglás ajánlott, aminek ütemét a teljesítőképesség szerint kell szabályozni. Eleinte elég egy rövid séta a ház körül, majd fokozatosan lehet növelni a távot. A műbillentyűvel élő betegek idővel visszatérhetnek a normális életbe, így a munkahelyükre is.

Szellemi munkát már a műtét után egy-másfél hónappal lehet végezni, a fizikai erőkifejtés viszont három hónapig tilos.
Solymos Antal azt mondta, a műtét óta remekül van a szíve, évente egyszer jár csak ellenőrzésre. Ilyenkor két-három napra bevonul a balatonfüredi szívszanatóriumba, alaposan kivizsgálják, és már mehet haza. Egészségesnek érzi magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?