Egészség

Szörnyű migrén kínozza az énekesnőt

Szerencsére nem túl gyakran jelentkezik, de az is megesik, hogy ilyenkor Celeste Buckingham el is ájul. A kitűnő énekesnő egyik koncertje után is így járt. A barátja és a menedzsere segítették az autóhoz. Ez volt az eddigi legszörnyűbb esete.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. augusztus 13. 08:00

Celeste családjában szinte minden nő hasonló migréntől szenved, legsúlyosabb állapotban a szobrász nénikéje szokott lenni. Amikor jelentkeznek a tünetek, sötét, csendes szobába vonul, ott alkot, vagy pihen. A fény ugyanis borzasztóan zavarja. A fiatal énekesnő is így van ezzel. Gyerekkorában is mindig arra kérte anyját, hogy oltsa le a villanyt. A szülei kezdetben nem hittek neki, azt hitték, hogy csak kitalálgat valamit, mert bizony ez gyakran megtörtént. Mivel megismétlődött az eset, orvos édesapja megvizsgálta és szakemberhez vitte, aki egyértelműen kimondta a diagnózist: migrén

Ez a betegség órákig, sőt néhány napig is munkaképtelenné teszi az embert. Gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, fény- és hangérzékenység. A beteg ilyenkor csak arra vágyik, hogy csendes, sötét helyen lefeküdjön és kivárja a roham végét. A nők 17, a férfiak 6 százaléka szenved migréntől

Nálam úgy jelentkezik, hogy zúgni kezd a fejem, minden energiám elmegy. Semmihez sincs erőm, le kell mondanom a programjaimat. Ilyenkor sötét szobában betakarom a fejem párnával, hogy semmi fény ne érjen, mert ez a legszörnyűbb

– vázolta Celeste a nehéz perceket. Elmondta: nemcsak a fájdalomtól fáj a feje, hanem azért is, mert a programja hosszabb időre készül, és rajta kívül sok ember dolgozik rajta, akik tőle függnek. Ez pedig nem kellemes érzés. Celeste töredelmesen bevallja, hogy nem fegyelmezett beteg, nem jár orvoshoz, de nemrég vállalta, hogy részt vesz abban a kampányban, amelynek célja az, hogy az emberek minél többet tudjanak meg a migrénről.

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A PS magyar platformja

A legjobb idővel került a döntőbe a szlovákiai kajak négyes

Bugár Béla videóban magyarázza a találkozását Kočnerral

Csak a hulladékelhordást bíznák külsős cégre Párkányban

Gelle csak magára számíthatott, de így is olimpiai kvótát szerzett

Vonzóbbá tennék 
a felsőoktatást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?