Szauna: tisztít, frissít, ellazít

Finnországról általában ez jut eszünkbe, de nálunk is egyre többen hódolnak a szaunázásnak. A megfelelő hatás eléréséhez azonban fontos, hogy néhány alapvető szabállyal tisztában legyünk.

Hidegben, amikor az embernek az orrát sincs kedve kidugni, a szakemberek a frissítő szaunázást javasolják a test felüdítésére. Az északiak kedvenc időtöltésének hazai népszerűségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a nagy fürdők „gyógykamrái” mellett gombamód szaporodnak a családi házakba, sőt társasházakba beépített kis fabódék. Egyre többen felismerik a forró levegő betegségmegelőző és gyógyító szerepét. Finnországban a szaunázás családi körben folyik, a házakhoz szinte mindenhol tartozik szauna kis tavacskával. Persze mielőtt fejest ugrunk a szaunázás után a hideg vízbe, jó tisztában lenni az alapvető szabályokkal.

Sokan gondolják, hogy a szauna finn találmány, hisz ott kezdetektől adott volt hozzá minden. Az igazság azonban az, hogy az első szaunázók a maják és az aztékok voltak. Akkoriban sok betegséget izzasztással gyógyítottak, és többek között ezért használták az agyagból épített speciális fürdőt is. A gőzt úgy nyerték, hogy a hideg vízzel egyszerűen leöntötték a forró, izzó köveket.

A szaunázás elsődleges célja a méregtelenítés. Az viszont pont Finnországban derült ki, hogy a szívinfarktus kockázatát nem csökkenti, és a keringési problémák, a magas vérnyomás kezelésére sem alkalmas. A méregtelenítésen kívül azonban stresszoldásra kiváló a szauna. Bőrünk erei a meleg hatására kitágulnak, és izzadni kezdünk.

A forró száraz levegőben elpusztulnak a baktériumok és a vírusok. A meleg hatására fokozottabban kezdenek működni belső elválasztású mirigyeink, valamint más szerveink is élénken reagálnak a magas hőmérsékletre és páratartalomra.“

A szaunázáshoz szorosan hozzátartozik a hideg vízbe merülés, illetve a zuhanyozás is. A vállalkozó szelleműek télen, ha kijönnek a bódékból, megmártóznak a hóban, majd visszatérnek a jó melegbe. Ilyenkor olyan érzésük van, mintha százezer apró tűvel szurkálnák bőrüket.

A markáns hőfokváltozás edzi a bőrt, frissíti a testet és a szellemet. A melegben kitágulnak pórusaink, ezáltal könnyebben távoznak bőrünkön keresztül a salakanyagok. Hidegben viszont összehúzódnak a pórusok, így nehezebben tudnak szervezetünkbe férkőzni a baktériumok, vírusok. Ez a pulzáló összehúzódás és kitágulás rugalmassá, frissebbé teszi bőrünket.

A rendszeres szaunázással nagymértékben csökkenthetjük főleg a téli időszakban ránk leselkedő különféle légúti megbetegedéseket, s formában tarthatjuk magunkat. Az viszont tévhit, hogy a szaunázás fogyaszt, hiszen a súlycsökkenést nem a vízveszteség okozza.

A gyerekeknek nem tesz jót a szauna, mint ahogy az időseknek sem ajánlják. Csak azok használják, akiknek a vegetatív idegrendszerük stabil. Általános szabály, hogy sem lázas betegek, sem terhes nők nem vehetik igénybe. A szaunázás ugyanakkor nem csak addig tart, amíg kilépünk a fabódé ajtaján: legalább ilyen fontos az ezt követő félórás pihenés, és a folyadékpótlás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?