Rockkoncertre csak fülvédővel

ds

Hasonlóan, mint ahogy a szemünket védjük a naptól, a fülünket is védeni kellene az erős zajtól. A gyerekekre ez kétszeresen érvényes, ugyanis náluk a tartós halláskárosodás kockázata sokkal nagyobb, mint a felnőtteknél.

Ma már nincs hiány elegáns és praktikus fülvédőből, s vele nyugodtan magunkkal vihetjük a gyereket zenei fesztiválra, vásárba vagy akár repülőbemutatóra. Németországban a fülvédőt még iskolában is használják, hogy segítségével a gyerekek jobban tudjanak összpontosítani. 

A gépkocsi és a fűnyíró, a munkagép, a gyerekzsivaj, a zenei fesztivál zaja együtt alkotja az akusztikus szmogot. A magas zajszint ellen a fül nem tud védekezni. Ha a gyermek fülét sokáig éri ilyen nagy zaj, előfordulhat, hogy megromlik a hallása, romlik iskolai előmenetele, nem tud kapcsolatokat teremteni, magába zárkózik. 

Amikor a zúgás állandósul 

A szakemberek figyelmeztetnek: romlik a fiatalok hallása. Az orvosok azon már nem is csodálkoznak, hogy a harmincas éveikben járó viszonylag fiatal emberek rosszul hallanak és zúg a fülük. Oka: a túl hangos zene, a koncertek és zenei fesztiválok decibeljei. Az ilyen fesztiválokon a zene olyan erős, mint a zajos termelőcsarnokban azzal a különbséggel, hogy a vállalatnál az alkalmazottak automatikusan fülhallgatót használnak. A kockázat nagy, és a tartós halláskárosodáshoz egyéb egészségi problémák is társulnak. A magas vérnyomás, gyomorfekély, infarktus vagy agyi érkatasztrófát is okozhat a nagy zaj.

... a tartós halláskárosodáshoz egyéb egészségi problémák is társulnak. 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szabad sehova sem menni, hogy otthon kell ülni. Jó, ha elgondolkodunk arról, hogyan védhetnénk hallásunkat. Fülvédővel a gyerekek is elkísérhetik szüleiket olyan helyekre, ahol halláskárosodás fenyegeti őket. 

A figyelmet is javítja 

Bebizonyosodott, hogy a fülvédő az összpontosítást is javítja. Erre először Németországban jöttek rá. Az eredmény mindenkit meglepett. Az első kétségek szertefoszlottak, és mind a pedagógusok, mind a diákok részéréről lelkesedés váltotta fel. Sokaknak iskolai előmenetele lényegesen javult a fülvédő használatát követően. Sok gyerek már maga kéri. 

Kényelemes és praktikus 

A gazdag kínálatból olyat típust kell választani, amely fékezi az izzadást, a betétet könnyen ki lehet cserélni, így tökéletesen tisztán tartható.

(ki-lp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?