„Nem éjszakázom, nem megyek füstös helyre”

Az énekesekről az a hír járja, hogy minden nap nyers tojást esznek, hogy jobb legyen a hangjuk. „Az igazság az, hogy ha fáradtabb a hang, a tojás segíti a gyorsabb regenerációt, de a hang nem lesz szebb tőle.”

Pályáját Komáromban kezdte, 1994 óta van színpadon, később Budapesten járt a Színművészeti Főiskolára. „Mindennap énekeltem, megesett, hogy hetente öt előadásom is volt. Pénteken vettem észre, hogy fáradt a hangom. Ha azt akarom, hogy holnap délelőtt tízkor legyen hangom, akkor délelőtt még énekelek, délután pihenek. Egyébként a beszéd is befolyásolja az éneklést, ezért újra elkezdtem beszédórákra járni, ezt a főiskolán eléggé elhanyagoltam. Vannak hangzóhibáim, s a mi szakmánk nem tűri meg az ilyet.”

A kitűnő tenorista, Peter Dvorský elmagyarázta egyszer, hogy miért és mennyire fontos a légzés. „Ugyanez kell a beszédnél is, csak a prózai színészek erre nem nagyon figyelnek. A régi nagyok – Gábor Miklós, Básti Lajos – sokat adtak a beszédre és a légzéstechnikára. A pályám kezdetén ösztönösen tettem, amit tettem, most ugyanazt csinálom, de tudatosan. Ezért a hét előadástól nem hétszer fáradok el, mert nem erőből megyek neki, hanem ésszel. Ezt tanultam az elmúlt tizenkét év alatt.”

Jelenleg szabadúszó. Bejutott a Magyar Televízió Társulat című pályázatának döntőjébe. „Az István, a király rockopera. Az emberek fülében rockhangok maradtak meg, Varga Miklós, Vikidál Gyula mind torokból énekelték, rekedtes hangon. Ehhez tényleg hang kell, ösztönösen nekimenni mindaddig, amíg az ember fizikuma, torka bírja. Egyébként február 16-án elkezdődik a döntő, de aki az első körben kiesik, azt is láthatják a nézők május 17-ig minden szombaton.”

Nyilván erre nagyon föl kell készülni. „Pontosan. Ugyanúgy, mint a sportolóknak. Vannak, akik konditerembe vagy úszni járnak. Én nem szeretem a monoton mozgást, szeretek úszni, de nem tudnék minden este vagy reggel leúszni egy bizonyos távot. Szeretek szórakozni közben, ezért focizni járok a színészválogatottal. Heti két edzés van, másfél óra foci, jó társaságban. Persze nem annyira komoly a dolog, mint a profi focistáknál, de azért jól megmozgat. Egy hónapig tartott, amíg tréning után nem volt izomlázam.”

Régebben futballozott otthon, Nagyszarván. Igazolt játékos volt. „Nagyszarván az nem nagy kunszt, minden gyerek az volt. A főiskolán meg volt tánc, akrobatika, vívás – heti két alkalommal kötelező volt konditerembe járni. Ott figyeltek arra, hogy legyen kondíciónk, mivel musicalszínészeket képeztek, akiknek a színpadon táncolni is kell.”

Nem volt beteges gyerek, viszont mai napig nem tud szabadulni a herpesztől. „Ötéves voltam, amikor először jelentkezett. De soha nem a számon, hanem a szememen jön ki, ha az immunrendszer legyengül. Legutóbb már nem is szemorvos gyógyította, hanem immunológus. Két hétig kórházban is voltam miatta a főiskola alatt. Egyébként kívülről nem is látni, csak mikroszkóppal észlelhető, de fáj, szúr, vérbe borul a szemem. Gyermekkoromban sűrűbben volt, felnőtt koromban legutoljára a főiskolán. Kaptam egy immunerősítő injekciót, és azóta nem jött elő, mert jobban ügyelek az immunrendszeremre.”

A művészek élete bizonyos időszakokban megerőltető. Éjszakába nyúlik… ,,Éjszakázás nincs. Este, előadás után én nem büfézek. Győrben, kezdő színészként nagy dolog volt, hogy nem kell reggel korán kelni, buszra rohanni, lehet sokáig aludni, akkor voltak átbulizott éjszakák, de rám ez nem jellemző, s nagyon egyszerű okból: ha akarom, hogy másnap legyen hangom, akkor nem fogok az éjszakába üvölteni, se füstös helyre menni, attól kiszárad a nyálkahártyám, s úgy be lehet rekedni, hogy meg se szólalok 2–3 napig.

Egyébként érdekes módon addig volt problémám, amíg törődtem vele, hogy mi lesz a hangommal, amióta nem törődöm, azóta nincs. Főiskola után rengeteget énekeltem, akkor elfáradtam, hosszabb időre le kellett állnom.”

Manapság már jobban megválogatja, mikor mit, mennyit vállalhat. Budapesten él, a felesége az Operettszínház tagja, van egy kislányuk. „Igazából azóta könnyebb az életem, amióta családot alapítottam. Ha tehetem, sokat vagyok otthon, hiszen a legnagyobb kikapcsolódás, ha a kislányommal játszhatom, olyankor megáll az idő.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?