Nem a színpadon, otthon, a lakásban érte baleset Egri Katit

lo

Takarítás közben szenvedett komoly balesetet Egri Kati, több Szabó Magda-hős remek megformálója. A Zsurzs Éva rendezte Abigélben Bánki Annát, a Régimódi történetben Rickl Máriát, Az ajtóban Emerencet játszotta. Csak az a fránya függöny ne lett volna…!

Háztartási baleset? 

Abból is a legszerencsétlenebb. Nagytakarítást hirdettem. Padlótól a plafonig tisztán akartam látni mindent. Két napig nem kellett hozzányúlnom semmihez. Ott volt a segítség. De a harmadik napon azt mondtam, én is kiveszem a részem az egészből. 

Nem bírta tétlenül. 

Bizonyos dolgokról csak én tudom, hova kell rakni. Vagy a szortírozás, hogy mit kell kidobni. Abban nekem kell döntenem. Közben persze volt minden. Ablakmosás, pókhálózás, súrolás, függönymosás. És én akartam felrakni a függönyöket. Nem kellett volna. 

Eldőlt a létra? 

Ha létráról csinálom, nem lett volna baj. Tornácos házban lakunk Tahitótfalun. Az ablakból láttam az alumíniumlétrát, kint a tornácon. Csak be kellett volna hozni. Á, gondoltam, mi a fenének? Megoldom én ezt helyből. Az ablak előtt van egy szép, nagy sublót, abban vannak az ágyneműk, a törülközők. Jó magas. Majd arról, gondoltam. Odatettem elé egy hokedlit, felléptem, és ahogy el akartam rugaszkodni a jobb lábammal, eldőlt a hokedli, én meg zutty, leestem a fenekemre. A farkcsontommal nem lett baj, de elrepedt három csigolyám. 

Rögtön tudta, mi történt? 

Csak azt tudtam, hogy nagyon fáj. Üvöltöttem. A férjem kint volt a kovácsműhelyben. Az volt a szerencse, hogy pont nem verte a vasat, hanem szünetet tartott. Nyitva volt az ablak, hallotta a sikolyt. Berohant, és látta, hogy ott fekszem hanyatt, a padlón. Egyedül felállni sem tudtam. 

Mentő, kórház, kivizsgálás? 

Előbb az ágy. És sokáig az ágy. Mint kiderült, a körzeti orvos szabadságon volt, a másikhoz én nem akartam menni, a harmadik szintén elutazott valahova. Időbe telt, míg összeszedtem magam. Iszonyatos fájdalmaim voltak. Napokig fájdalomcsillapítón éltem. Oldalra fekve aludtam, ha tudtam. Ha fel kellett kelnem, időbe telt, míg leimádkoztam magam az ágyról. Szörnyű napokat éltem meg. Ha fel kellett öltöznöm, a férjem adta rám a zoknit. Hajolni egyáltalán nem tudtam. Végül nagy hercehurca után röntgen. 

Másnap vagy harmadnap? 

Ugyan! Két hét múlva! De az is csak azt mutatta ki, hogy valami nem stimmel. CT-re küldtek. Az volt a baj, hogy mindenütt le kellett feküdnöm, ami pokoli kínokkal járt. Az MR-nél jött egy másik probléma is. Megszólalt a klausztrofóbiám. Nem olyan vészes, csak rám jött a remegés. 

De aztán megnyugodott, és… 

… megláttam a gépet, és feladtam. Hazamentem. Negyvennyolc éves koromban volt egy pánikbetegségem. Beindult nálam a klimax, és vezetés közben rosszul lettem. Attól lett a pánikbetegség, és annak lettek ilyen-olyan vonzatai. Például a klausztrofóbia. Ezért csak másodjára sikerült az MR-vizsgálat. De úgy, hogy közben meséket, monológokat mondtam magamnak. Becsuktam a szemem. Azzal nyugtattak, hogy van ott egy gomb, nyomjam csak meg, ha rosszul érzem magam. Azt, hogy elrepedt három csigolyám, végül is az MR-vizsgálat mutatta ki. 

Mi volt a következő lépés? 

Megnézte a felvételt egy gerincterapeuta. Azt mondta: műtétet csak végszükség esetén javasol. Az idegszálak miatt. Várjuk meg, míg beforrnak a csigolyák, aztán kiderül, kell-e műtét vagy sem. Ne tornázzak, és ne masszíroztassam, mondta. Bizonyos mozdulatoknál ma is megijedek, mert jelez a gerincem. 

És volt műtét? 

Megúsztam. De már tudom, mi az, hogy csigolyarepedés. Iszonyatos fájdalom. Kontrollra kellett volna mennem, de mert meggyógyultam, nem mentem. Hát milyen dolog ez? 

Milyen? 

Felelőtlen. Most már azért sem merek elmenni, mert attól félek, hogy le fog tolni az orvos. Megérdemelném. De szerencsére jól vagyok. Három nem egészen pontosan összeforrt csigolyával.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?