Milyen az autista élete?

A család hosszú utat tett meg, amíg az iskolai pszichológus közölte a szülőkkel, hogy Jenci Asperger-szindrómában szenved.
Az anyuka mély lélegzetet vett, de nem az ijedtségtől, hanem azért, hogy végre tudja, merre kell elindulnia. Kiderült a diagnózis, útmutatást és segítséget kapott. A gyerek barátkozni szeretett volna, s Gömbösné Hideg Viktória közösségi szemléletformáló segítségével, akinek a fia szintén autista, ez sikerült is. Jenci kezdett megnyílni.

Gömbösné Sorsfordító címmel filmet készített, hogy megmutassa a környezetnek, mit jelent az autizmus, hogy az emberek jobban megértsék, elfogadják. Mert az egészségesek tisztában vannak az elvárásokkal, nem ragaszkodnak görcsösen a megszokottakhoz. Nem így az autisták. Jenci magatartása lassacskán megváltozott, bár még mindig kérdés, hogy egyedül menjen-e haza az iskolából. Anyukája szerint ehhez is már közel jár. Korábban minden változástól féltették, például akkor, amikor gimnazista lett, de rájöttek, hogy fölöslegesen, mert a fiú végül örömmel ment suliba. Apukája az első szülői értekezleten elmondta, hogy milyen Jenci, s az osztálytársak elfogadták őt. A fiú már szívesen megy osztálykirándulásra is, de idegen helyen még mindig nem alszik. A szülők ezt is megoldották: az apuka a turistaszállóhoz közel bérel lakosztályt, így Jenci az összes közös programban részt vesz, csak aludni megy a szülőkhöz.

(urbán)