Miért dohányzunk?

A dohányzás jelentős mértékben növeli a magas vérnyomás, agyvérzés, agyérgörcs, érszűkület, tüdőrák, gégerák, szájüregi rák kockázatát, és hozzájárul számos más betegség kialakulásához, fennmaradásához és súlyosbodásához. Rengeteg pénzbe kerül, hiszen az alacsony keresetű erős dohányos jövedelmének akár negyven százalékát is cigarettára költi – gyakran saját maga és családja alapvető szükségleteinek rovására.

A dohányzás a pénz mellett az időt is rabolja, ha a dohányos tevékenységét megszakítva gyújt rá. Ugyanakkor – ha ezzel párhuzamosan folytatódik a munkavégzés – a dohányzás lerontja a tevékenység hatásfokát, például az autóvezetés közben füstölgő sofőr figyelme veszélyes mértékben lankad.

A rendszeres nikotinélvezet a légző- és érrendszer korlátozott hatásfoka révén számottevően csökkenti a sportteljesítményt. A szárított dohánylevél füstje fokozza a bőr ráncosodását, öregedését és elszürkülését, tehát árt a nők szépségének. Ellentétben a reklámok sugalmazta üzenettel, a férfiasságot is aláássa, mivel rontja a megtermékenyítő képességet. Felmerül hát a kérdés: miért dohányoznak ilyen sokan?

Sigmund Freud személyiségfejlődés elméletében minden szakasz egy-egy testtájékról kapta a nevét, amely adott időszakban az örömszerzés és energialevezetés fő területe. Az első ilyen szakaszt orális szakasznak nevezi, ez megfelel az élet első 18 hónapjának. Ebben az időszakban a csecsemő külvilággal (elsősorban az őt szoptató anyamellel) való érintkezésének, feszültségcsökkentésének és a kellemes élmények szerzésének fő területe a száj és az ajkak. Freud követői szerint az az ember, akinek ez az életszakasz valamilyen szempontból problematikus volt, stresszhelyzetben nagyobb gyakorisággal vezeti le szájjal kapcsolatos tevékenységgel feszültségeit, ami evés, ivás, körömrágás mellett a dohányzás is lehet.

A dohányzás gyakran pótcselekvés. Szeretnénk valamit megtenni, de nem lehet, feszültek vagyunk és a füstöléstől reméljük a feszültség oldását. Vagy éppen zavarunkat próbáljuk rágyújtással leplezni, esetleg a cigaretta segítségével próbálunk magabiztosnak látszani. Úgy érezzük, a néhány grammos parázsló rudacska szilárd kapaszkodó. Érdemes elgondolkodni, hogy mi a feszültségek mögöttes oka, mi jelentene igazi megoldást a problémára, mi volna az igazi cselekvés. Amennyiben a higgadt elmélkedés közben nem gyújtunk rá, máris megtettük az első lépést a leszokás felé.

Jusson eszünkbe a régi mondás: „minden szenvedély előbb-utóbb szenvedéssé válik”. Tudatosítsuk magunkban, hogy a minket mint dohányzó embert közvetlenül fenyegető veszélyek közvetve családunkra, környezetünkre is veszélyesek. Felelősek vagyunk értük. Egyfelől nem szabad őket passzív dohányzásnak kitennünk, másfelől gondolnunk kell a rájuk háruló súlyos terhekre és fájdalomra, amit későbbi, cigaretta okozta súlyos betegségünkkel, esetleg idő előtti halálunkkal okozunk. Ha úgy érezzük, belső feszültségforrásaink feltárása meghaladja erőnket, bátran kérjünk szakszerű segítséget orvostól, pszichológustól. Kezdjünk el rendszeresen sportolni, hiszen így az első gyors kifulladások rádöbbentenek minket, hogy néhány év alatt mennyit romlott állóképességünk. Megtanuljuk értékelni és élvezni a friss levegőt, akaraterőnk fejlődik, és nikotin nélkül is remekül érezzük magunkat az agyunkban felszabaduló endorfinoktól, azaz boldogsághormonoktól. A gyermekek többsége kíváncsiságból kipróbálja a cigarettát, de mivel többnyire kellemetlen élményt jelent az első szál elszívása, nem ez a döntő momentuma annak, hogy az ifjú dohányossá válik-e vagy sem. Ebben döntő szerepe van a környezetnek. Nagy szükség van a felvilágosító kampányokra, szülőként, pedagógusként is érdemes többször beszélgetni a gyermekekkel a dohányzás veszélyeiről. Szavaink hitele azonban megsemmisül, ha mi magunk rossz példát mutatva rabjai vagyunk a szenvedélynek.

A szerző pszichológus