Melyek a hosszú ülés következményei?

Dr. Zuzana Nagyová, gyermekorvos:
Sok szülőnek jelent problémát, hogyan húzza el a gyermekét a számítógép vagy a tévéképernyő elől, ahol naponta hosszú órákat képesek ülni. Előfordul, hogy úgy viselkednek, mint a „tévé- vagy számítógépes hősök”, akár tragikusan is végződhet.

Dr. Zuzana Nagyová, gyermekorvos:

Sok szülőnek jelent problémát, hogyan húzza el a gyermekét a számítógép vagy a tévéképernyő elől, ahol naponta hosszú órákat képesek ülni. Előfordul, hogy úgy viselkednek, mint a „tévé- vagy számítógépes hősök”, akár tragikusan is végződhet. Bár a tévé sok tudást és információt nyújt a gyerekeknek, a monitor előtt nincs idejük önállóan gondolkodni. A televízió helyettük gondolkodik és formálja gondolkodásukat. Közben nem használják fantáziájukat. Nincs lehetőségük alkotóan és konstruktívan gondolkodni. A számítógép és a playstation esetében sem kényszerülnek arra, hogy gondolkozzanak, ugyanis a beprogramozott játék irányítja őket. Nem képesek megérteni, hogy a reális élet más, mint a számítógépes világ. A több óráig tartó ülés másik következménye a mozgáshiány és az azt követő testtartási hiba. A rossz testtartású gyermek feje előrelóg, hasa kidülled, válla lóg, háta domború. Az ilyen eset már szakember kezébe való. A mozgáshiány további következménye a túlsúly és az ezzel összefüggő problémák. A harmadik következmény, hogy elfárad a szem, tovább romlik a látás, fejfájás, idegesség, fáradtság jelentkezik. Nehéz olyat javasolni, amivel minden gyereket felállíthatunk a képernyő elől. Az biztos, hogy el kell vele beszélgetni, és valamiféle kompromisszumot elfogadni. Meg lehet például szabni, hogy csak hétvégén tévézzen, a műsorok közül saját ízlése szerint válogasson, természetesen figyelembe véve a korát. Megkövetelhetjük tőle, hogy hétközben csak akkor üljön a számítógéphez, ha iskolai feladatot kell elvégeznie, hétvégén pedig maximum 2 órát játsszon. Ezzel párhuzamosan vigyük kirándulni, sportolni…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?