„Nem vagy véletlenül terhes?“ - kérdezte tőlem a szomszédasszonyom, miután már körülbelül a fél falu nyaggatta ezzel őt. - Hát nem vagyok, mondtam, miután már jó pár személynek elmagyaráztam jómagam is, hogy ez a nagy hasam a kövérségem (sajnos) és az első terhességemből maradt.
Még sehol semmi!
„Nem vagy véletlenül terhes?“ - kérdezte tőlem a szomszédasszonyom, miután már körülbelül a fél falu nyaggatta ezzel őt. - Hát nem vagyok, mondtam, miután már jó pár személynek elmagyaráztam jómagam is, hogy ez a nagy hasam a kövérségem (sajnos) és az első terhességemből maradt. Ezúton figyelmeztetek minden fiatal nagyon karcsú lányt (mint amilyen én voltam), akik azt hiszik, soha nem fognak tudni meghízni, jól vigyázzanak (semmiképpen se egyenek többet a terhesség alatt). Főleg, ha kb. 28 évesen szülik az első gyermeküket, mint én tettem, amikor már terhesség nélkül is lassan kezdenek összegyűlni a kilók. Az első négy hónapban a folytonos rosszullétek miatt nem is volt probléma karcsú maradni. De az ötödik hónaptól már kezdi az ember különösen jól érezni magát, megjön az étvágya és a fizikai ereje. Még a nyolcadik hónapban is olyan lendülettel vettem az iramot a munkahelyemen, hogy a leendő, nálam sokkal fiatalabb helyettesem, akit utolsó hónapban tanítottam be, nem bírt utánam futni az udvaron. Én már régen a gyárudvar végén voltam, míg ő a felében, aztán türelmetlenül visszasétáltam hozzá, és azt mondtam: „Tudod mit? Várj meg itt!“ Aztán visszarohantam az udvar végére, hogy ott elintézzem a dolgomat.
A szülés már nem ment ilyen gyorsan. A várva várt időpont után 11 nappal született meg császármetszéssel a kislányom. ĺgy hát az orvosok ajánlása szerint vártunk 2 évig, és most próbálkozunk a második babával, vállalva a sikert és kudarcot egyaránt. Matyó Ilona
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2009. 01.18.
Hétfőn Egészségünkre az Új Szóban!
2009. 01.04.
Hétfőtől új köntösben, 16 oldalon az Egészségünkre!
2008. 12.27.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.