Évente kétmillió áldozata van még mindig az egykor nálunk is népbetegségként jellemzett tbc-nek. A nemzetközi programokhoz jobb megelőző és szűrő tevékenységet kellene társítani ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a kór pusztító hatása.
Még mindig gyilkos kór
„A már kifejlődött tbc kezelése nem akadályozza meg e kór terjedését” – állítja Timothy Bremer és Jody Heymann a Journal of Epidemiology and Community Health című orvosi szaklapban. A WHO stratégiája, az 1991-ben elfogadott DOTS-program előírja a rendszeres szűrővizsgálatot és a tbc-baktériummal fertőzött személyek kezelését. „Ezzel elkerülhető több millió haláleset századunk következő évtizedeiben” – mutatott rá akkoriban a WHO, amely évi 2,5 millióra becsülte a tbc halálos áldozatainak számát.
A kezelési programok egyrészt lehetővé teszik a tuberkulózis miatti elhalálozások csökkentését, másrészt segítenek kordában tartani a tbc-baktériumok gyógyszerekkel szembeni ellenállásának kifejlődését. Azonban a tbc még mindig gyilkos kór – 2002-ben is 2 millió ember halálát okozta –, s terjedése folytatódik. „Feltéve, hogy a DOTS-programot 2010-ben az egész világon alkalmazzák majd, még mindig 160 millió megbetegedés és 50 millió halott lehet a tbc miatt az elkövetkező 23 évben” – ismerte el a WHO.
A két amerikai kutató szerint éppen ezért nagyobb figyelmet kellene fordítani a megelőzésre és a gümőkór szempontjából veszélyeztetett lakossági csoportok előzetes szűrésére, felkutatására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.