Korán kell kezdeni

A fogápolás szabályainak elsajátítását nem elég korán kezdeni, vallják a szakemberek. Ezért is olyan hasznos az az ingyenes szolgáltatás, amelyet a Signal Dentibus nevű mozgó fogászati rendelő nyújt ezúttal az óvodásoknak. Minden bátor gyerek ajándékot kap.

A fogápolás szabályainak elsajátítását nem elég korán kezdeni, vallják a szakemberek. Ezért is olyan hasznos az az ingyenes szolgáltatás, amelyet a Signal Dentibus nevű mozgó fogászati rendelő nyújt ezúttal az óvodásoknak. Minden bátor gyerek ajándékot kap.

A vakáció idején a korábbi évekhez hasonlóan három állatkertbe látogatott el a mozgó rendelő, és 203 gyermeket vizsgált meg, vagyis összekötötte a kellemeset a hasznossal. Az elmúlt napokban a Signal Dentibus az egyik dunaszerdahelyi, majd három fővárosi óvodába látogatott. A gyerekek megtanulhatták, hogy kell a fogakat ápolni. Szakember felügyelte mellett elsajátíthatták a helyes fogápolás szabályait. Rajzoltak, modelleztek, természetesen ajándékokért. Délután pedig a szülők jelenlétében az orvos megvizsgálta a gyerekek fogait. Dr. Monika Žlnayová fogorvos szerint az egészséges fogsorért még mindig főleg a szülők a felelősek. Nyolcéves korig a fogmosást ellenőrizni kell, s ha szükséges, utólag tisztítani a fogakat. Viszonylag nagy ügyesség kell hozzá, ezért még a legügyesebbeket is ellenőrizni kell. Ne becsülje le a rendszeres fogtisztítást, és soha ne engedje meg gyermekének, hogy fogmosás nélkül menjen aludni. A szülők következetességének köszönhetően elsajátíthatják a helyes szokásokat és felnőttkorban egészséges fogsoruk lesz” – tette hozzá a doktornő.

Ez a gyermekprogram hozzájárul a félelem legyőzéséhez és egyértelműen pozitívan hat a helyes fogápolásra. A szülőknek viszonylag nagy hányada még mindig nem tud eleget a megelőzésről és a helyes fogápolásról. Ezért a Signal Dentibus igyekszik ilyen szempontból információkkal ellátni és tájékoztatni a szülőket gyermekük fogsorának állapotáról. A projekt elindítása óta több mint 10 000 embert vizsgáltak meg. (ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?