Kiss Mari, a Madách Színház színművésze

Az idén is tervezi, hogy rajthoz áll a Bécs–Pozsony–Budapest szupermaraton utolsó napjának félmaratoni futóversenyén. „Tizenvalahány éve futok. Én nem szeretem a fittnesst, én ott megőrülök, jobban szeretem a természetet. Amikor elterjedt, hogy futok, megkerestek a szervezők, hogy segítsek. S ahol tudok, teszem – nem is azzal a céllal, hogy az eseményt népszerűsítsem, hanem a futást, a mozgást reklámozom. Jó szívvel teszem ezt, mert úgy gondolom, hogy fontos lenne, hogy az emberek szánjanak erre időt. Ez a legolcsóbb sport, ehhez nem kell bérletet venni, nem kell vagyont ide-oda befizetni, elég egy tornacipő és egy nadrág meg egy trikó – s az ember futhat bárhol”.

Mennyire igaza van, de tegyük szívünkre a kezünket, mi is számtalanszor megfogalmazzuk a fejünkben, elszánjuk magunkat, azzal nincs is baj, de a megvalósítással már annál több. A kényelem nagy úr...

Kitalálunk tücsköt, bogarat, reggel rohanunk, este már fáradtak vagyunk, vagy egyedül nem merünk nekivágni. „Nehéz önmagunkat legyőzni, a futás könnyű sport, csak a lustaságunkat kell legyőzni.” Főleg télen – kontrázok. „Én télen is megyek, bármilyen az idő. Ma is voltam, esőben, ilyenkor az ember fölvesz egy széldzsekit meg egy sapkát, télen meg kesztyűt és sálat.”

Ilyen egyszerű ez. Mondják, hogy a mozgás, így a futás is drog. Ha az ember megszokja, kényszerré válik. De amíg megszokja! Van, aki el se kezdi! „Minden szellemi tevékenység igényli azt, hogy fizikai megterhelésnek is kitegye magát az ember. ĺgy tudja megőrizni önmagát, így tud normális emberként létezni a világban. Nem szeretném elveszíteni az egyéniségemet, nem szeretném, hogy a világ, a szakmám túlontúl nagy sérüléseket okozzon. Igaz az a szlogen, hogy ép testben, ép lélek – bármennyire elcsépeltnek tartjuk. Manapság a sérült emberek is sportolnak. Ezzel valahogy a lelkedet meg tudod menteni mindenféle rossztól. Én azért szeretem a futást, mert – mint mondtam – természet közeli sport. Szeretek kimenni az erdőbe, ha próbálok, akkor is megyek futni, ezzel az ember ki tudja magából dolgozni a feszültséget. A férjemmel járok, néha meg a huszonöt éves lányom is jön. Nem szeretek egyedül menni, néha tizenvalahány kilométert teszek meg.”

A családban nem meglepő a mozgás szeretete, a művésznő férje magyar bajnok volt lovassportban. Ma is eljárnak lovagolni. „Azt is rendszeresen csináljuk, segítek neki, bemelegítem a lovakat.”

Nem szereti a nagy szavakat, de mindaz, amit mond, amit tesz, arra utal, hogy küldetésnek tekinti a futás népszerűsítését. Nem azért papol, hogy érdekessé váljék, ő maga népszerű színésznő, nincs ilyesmire szüksége. Tettének más az értelme. „Kiszolgáltatottjai vagyunk az egészségnek, a gyógyszeriparnak, én egyszerűen nem akarok gyógyszerfüggő lenni, s nem akarok gyógyszereken élni, el szeretném kerülni, hogy magas legyen a vércukorszintem, mindenféle baj gyötörjön – ez szerintem mozgással megoldható”. Neki legalább is eddig sikerült, s büszkén mondja: „A korombeliek között nem vallok szégyent. A futásban van egy pont, amit el kell érni, amikor az ember már legyőzi az ellenállást, a fáradtságot, azt, hogy nem bírod tovább – s egyszer csak szárnyakat kapsz. Kiderül, hogy bírod. Amikor lefutottam a fél maratont, egyáltalán nem voltam fáradt, s úgy éreztem, hogy le tudtam volna futni a maratont is. De nem fogom megpróbálni, arra komolyan föl kell készülni, az fölösleges kockázat. Négy órát állok délelőtt a próbán, négy órát este a színpadon, az azért a lábat igénybe veszi.” A színpadi szereplés sokszor komoly fizikai megterhelést jelent. „Szoktam haragudni a kollégáimra, különösen a férfiak azok, akik elhagyják magukat, ezt azért nem kellene ötvenéves korban. Külföldön ezt nagyon tudják...” Világszerte ez a divat, s a sztárok pláne nem lehetnek kivételek, hogy ne Adoniszok futkározzanak föl-alá. „Biztos, hogy egészségesebb úgy, mintha valaki százhúsz köbcentis pocakot növeszt.”

Van benne hiúság, hogy egy színésznek illik jól kinéznie, vagy inkább tudatos a dolog, mert így egészséges? „Hiú vagyok arra, hogy ne formátlanodjak el, de egyébként úgy gondolom, hogy az ésszerű hiúság kell. Ha ez tart valakit emberi formában és egészségesen, akkor ám legyen hiú. De látod, hogy épp Közel- és Kelet-Európában a férfiak és a nők is mennyivel hamarabb halnak meg. Azt szokták mondani az emberek, nekem nagyon sok a dolgom. Igen, de az átlagos magyar ember naponta három órát a televízió előtt ül. Hát ebből egy órát igazán sportolhatna. Én hajlandó vagyok ötkor is fölkelni, s hetente két-három órát szentelek rá. Nagyon szeretek enni, szeretem a jó dolgokat, de nem sok húst, inkább több zöldséget. Magyar lány létemre tudom, milyen jó egy jó pörkölt, vagy a töltött káposzta, meg a túrógombóc, de nem vetem meg a csokoládét és a süteményt sem. Magam is sütök, de nem központi kérdés számomra. Míg a lányom kicsi volt, addig vigyáztam, hogy az ő étkezése is helyes legyen.” (Urbán Klára)