Készüljünk fel az őszi kullancsszezonra!

kullancs

Minden ötödik fertőzött anélkül kapott agyhártyagyulladást, hogy vérszívót talált volna a testén.

Az már rég nem érvényes, hogy csak erdei és hegyi sétáról vihetünk haza kullancsot. Az elmúlt években a városi parkokban, sőt a családi házak karbantartott pázsitjain is előfordul ez az vérszívó rovar. Az egészséget egész évben veszélyeztetik, ha számukra megfelelő az időjárás. Olyan fertőző betegségeket terjesztenek, mint a kullancs okozta agyhártyagyulladás és a Lyme-kór. A Közegészségügyi Hivatal adatai szerint a legtöbb fertőzés a Besztercebányai kerületben (47,7 százalék) fordult elő, ezt követi a Zsolnai kerület 36,6 százalékkal, majd pedig a Trencséni kerület 20,6 százalékkal. 

Az oltás soha nem késő 

Bár jelenleg aktív időszakukat élik a kullancsok, az oltás soha nem késő. A vakcina már két héttel a második adag beadása után érezteti hatását, ezért ha valaki szívesen tölti szabadidejét a természetben, vagy ősszel a hegyekbe készül, az oltás mindig időszerű. A rövidített oltási séma szerint a második adagot az első után két héttel kapja meg az ember, így egy hónapon belül csaknem 100 százalékos védettséget szerezhet. Ráadásul a vakcina már egyéves kortól beadható. „Ha már megkapta a vakcina két adagját, szeptember elején ajánlott a harmadik adag, hogy még a kullancs őszi aktivitása előtt jobban tudjon ellene védekezni” – mondja dr. Júlia Adamčíková, a Közegészségügyi Hivatal fertőző betegségek osztályának munkatársa. Egy egészségbiztosító a vakcina árának 50 százalékát megtéríti. 

Mit kell tudni a vakcináról?
  • egyéves kortól beadható.
  • hatékonysága 95–99 százalék.
  • véd akkor is, ha kullancscsípés vagy fertőzött tejből készült termékek fogyasztása után következett be a fertőzés.
  • az oltás gyorsított oltási rend szerint is beadható, ilyenkor egy hónap alatt alakul ki a védettség.

Agyhártyagyulladás kullancs nélkül

 Tavaly az agyhártyagyulladás eseteinek 20 százalékát nem közvetlenül a kullancs okozta. Hogyan lehet ebben a diagnózisban megbetegedni anélkül, hogy ne kullancs fertőzné meg az embert? Tudni kell, hogy a betegséget okozó vírus a fertőzött állatról a tejbe is bekerül, és a nem pasztőrözött juhvagy kecsketejből készült termékek fogyasztása révén is megfertőződhet az ember. A vírus ugyanis csak 70 C-fokon pusztul el. 

A kullancs okozta agyhártyagyulladás tünetei leggyakrabban egy– három héttel a kullancscsípés vagy a fertőzött tejtermék fogyasztása után jelentkeznek: ezek az influenzához hasonlítanak – magas láz, fej- és izomfájdalom gyötri az embert, néhány napos nyugalom következik, amit a betegség súlyosabb második fázisa vált fel. Ez már az egész központi idegrendszert érinti, így agygyulladás vagy agyhártyagyulladás alakulhat ki. 

Megelőzés 

A kullancscsípést elkerülhetjük megfelelő ruházat viselésével és kullancsriasztó használatával, ám ha ennek ellenére mégis találunk magunkban, minél előbb távolítsuk el. A csípés önmagában nem okoz bajt, a problémát a vérszívás során szervezetünkbe kerülő baktériumok és vírusok okozhatják. Egy szabadban töltött nap után alaposan nézzük át magunkat és gyermekünket. A kullancsok nyála érzéstelenítőt tartalmaz, ezért sokszor észre sem vesszük a csípést, vagy csak akkor, amikor már teleszívták magukat és az eredetileg néhány milliméteres méretük a többszörösére nőtt. 

Hogyan távolítsuk el? 

  • Soha ne csavargassuk! A speciális kullancscsipesszel egyszerűen kiszedhetjük, de szükség esetén egy sima csipesz is megteszi.
  • Kerüljünk minden olyan megoldást, ami a kullancs fulladozásával, öklendezésével vagy összenyomásával jár, mint például a krémezés, olajozás. Ilyenkor ugyanis megnöveljük a fertőzés kockázatát!
  • Ha a bőrünkben benne maradt a kullancs szájszerve (nem a feje), ne piszkáljuk. Szervezetünk rövid időn belül észrevétlenül kilöki magából. 
  • A felületet fertőtlenítsük, főleg ha vérző vagy hámhiányos a csípés helye, ám ez a kullancs által terjesztett fertőzések megakadályozására hatástalan.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?