Kattints rá, Nagyi!

A Budapesti Művelődési Központ novembertől új, az EU által támogatott „kétéves tanulási kapcsolatok” elnevezésű projektet indít.
A Silvernet projekt előzményéül szolgáló „Kattints rá, Nagyi!©” című, idősebbeknek szóló alapfokú internet-felhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet.

A Budapesti Művelődési Központ novembertől új, az EU által támogatott „kétéves tanulási kapcsolatok” elnevezésű projektet indít.

A Silvernet projekt előzményéül szolgáló „Kattints rá, Nagyi!©” című, idősebbeknek szóló alapfokú internet-felhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet. A tanfolyamok után több helyszínen közösségi internet-elérési ponton gyakorolhatnak a „netnagyik”, valamint klubfoglalkozásokon is részt vehetnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idősek sokkal jobban kihasználják az internet közösségi funkcióit, mint a fiatalabb korosztályok tagjai: beszédes fejlemény, hogy a tanfolyamot végzettek „Ezüstnet – Internetező Idősek Országos Egyesülete” néven egyesületet is alapítottak.

A most induló, kétéves, határokon átívelő Silvernet projekt négy szeminárium köré szerveződik. A BMK 2007. november 6-7-én látja vendégül tizenhárom partnerintézményét, köztük a romániai Soros Oktatási Központ Alapítványt, valamint a Szakképző és Felnőttképzési Intézetet Szlovákiából. A kül- és belföldi partnerintézmények képzői idős tanulóikkal együtt érkeznek a találkozóra.

November 6-án 10.00 órától a tanfolyamot végzetteket és a képzés iránt érdeklődőket egyaránt szeretettel várják a szervezők – utóbbiak számára bemutató órával kedveskednek, hogy az internetezés alapjainak elsajátításához kellő motivációt adjanak. A találkozón kialakuló személyes kapcsolatokat a tanfolyamok után már az interneten lehet majd tovább építeni. Az angolul beszélőknek egyszersmind lehetőségük lesz a meglévő nemzetközi „netnagyi” hálózatba történő bekapcsolódásra is.

A projekt részeként a külföldi partnerek a képzés adaptációját követően indítják be Kattints rá, Nagyi©! tanfolyamaikat Csíkszeredában és Kassán.

A projekt az Európai Bizottság egész életen át tartó tanulás program keretében valósul meg.

További információ: Budapesti Művelődési Központ, Kiss Gábor, www.nagyi.bmknet.hu, nagyi@ bmknet.hu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?